Megérdemelt tapsvihar fogadta a Microsoft bejelentését

Loretta-LynchAz amerikai igazságügyi miniszter egy kiberbiztonsággal foglalkozó konferencián nyíltan bírálta kedden egy New York-i bíróság döntését, miszerint az Apple-nek nem kell együttműködnie a hatóságokkal egy okostelefon titkosításának feloldásában. Loretta Lynch párbeszédre szólított fel az informatikai iparág képviselőivel, ám ugyanakkor élesen bírálta nemcsak a vitatott döntést meghozó bíróságot, hanem az Apple magatartását is. „Megvan a kockázata, hogy az az érzet alakul ki, mintha ez az ügy nem rólunk, mindannyiunkról, hanem az Apple-ről szólna. De döntenünk kell: hagyjuk-e, hogy egy vállalat – még ha nagy vállalat is és még ha csodás termékeket gyárt is -, hogy egyetlen cég döntse el ezt az ügyet mindannyiunk számára? Hagyjuk, hogy egy vállalat döntse el, hogyan vezessenek egy nyomozást?” — fogalmazott Lynch.

Beszéde után Lynch a pódiumon válaszolt kérdésekre, s kifejtette, hogy a kormány kérése nem több, mint amikor egy bűnügyi nyomozáshoz a rutin házkutatási engedély lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy átvizsgálja a bűnügy helyszínét és bizonyítékokat keressen. A jelenlévő informatikai szakemberek erősen vitatták a miniszter állásfoglalását. Szerintük ugyanis az okostelefonok kódjának feltörése, még ha csak egyszer történik is meg, beláthatatlan következményekkel járhat a számítógépes biztonságot illetően. A Microsoft képviselőjének bejelentését, miszerint az Apple álláspontját támogatják majd a várható perben, óriási taps fogadta.

A szövetségi igazságügyi minisztérium vezetője egyébként éppen akkor fogalmazta meg álláspontját San Franciscóban, amikor Washingtonban az FBI és az Apple képviselője kongresszusi meghallgatáson vett részt az ügyben. Az Apple azt állítja, minden egyes telefon esetében akár több mérnök egyhavi munkája kell a kód feltöréséhez, mert a cég maga sincs birtokában az ehhez szükséges eszköznek. A techvállalat álláspontja szerint ha létrehozzák az eszközt az iPhone-ok feltöréséshez, és az rossz kezekbe kerül, akkor rengeteg felhasználó féltve őrzött személyes adatai kerülhetnek veszélybe. Ezért a cég egyelőre ellenáll, s nem akar együttműködni termékének feltörésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Durván tenyésztek a vírusok tavaly

csü márc 3 , 2016
ShareTweetPinShareA mobileszközök használóit támadó rosszindulatú programok száma több mint háromszorosára nőtt 2015-ben az előző évhez képest. A legveszélyesebb fenyegetések 2015-ben a zsarolóprogramok, az eszközökön korlátlan hozzáférést szerző vírusok és az adatlopók – köztük a pénzügyi malware-ek – voltak. Ezek a Kaspersky Lab Antimalware Research csoportja által készített éves Mobile Virusology […]
vírus

És még ez is...