Megbuktak a vírusirtók

 

Ha egy unatkozó informatikus néhány óra alatt képes egyszerű technikákkal kijátszani közel félszáz ismert vírusirtót, az aggasztó az adatvédelemre nézve. Ha erre van olyan gyártó, amelyik csak legyint, az már ijesztő. Köztudott, hogy az antivírus szoftverek nem tökéletesek, de hogy mekkora energiával játszhatók ki, eddig nem igazán vizsgálták. Marosi Attila it-biztonsági szakértő azonban egyszerű, az interneten is könnyedén fellelhető technikák segítségével 10-12 óra alatt kijátszott 46 vírusirtót és nem mellesleg a tűzfalakat is, mindezt a május 9-ei Ethical Hacking konferencián be is mutatja majd. „A tesztelés során egy úgynevezett Metasploit shell_reverse_tcp-t használtam, amely távoli hozzáférést biztosít a támadó részére. Ez egy, az it-biztonsággal foglalkozó közösségek által jól ismert kártevő, amire az antivírusok rendre riasztanak is a teszteken. Ha egy ennyire ismert programot sikerül elrejteni, akkor nagy probléma van, márpedig a vizsgált 46 vírusirtó nem riasztott” – magyarázta Marosi. Ezt követően a szakember tovább vizsgálódott, és a kilenc legnépszerűbb vírusirtó esetében egy futtatási tesztet is végrehajtott. Az eredmények azonban itt sem voltak éppen meggyőzőek: csupán három antivírus riasztott, és közülük is csak kettő blokkolta a tevékenységet. „Volt olyan gyártó, akinek átküldtem a megoldást, amivel megkerültem a vírusirtójukat és a tűzfalukat, a válasz azonban az volt, hogy ez nem hiba, mert tudnak rá szignatúrát írni. Ez azonban nem igaz, hisz ez a minta csupán addig működik, amíg meg nem változtatom a kódot. Persze volt olyan gyártó is, aki megdöbbent az eredményen, és igyekszik kiküszöbölni a hibákat” – mondta a szakember.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Legyőzte a Neorobot a Resonot

ked ápr 23 , 2013
ShareTweetPinShare  Az idén a Corvinus Egyetemen megrendezett legnagyobb hazai startup konferencián, a Startup Underground-on (SUU) az eddig több díjat begyűjtő biciklifék és távirányítású kerekesszék mellett egy speciális zajmérő megoldás, illetve egy internetes ideaeszköz volt a befektetők szerint a legjobb. Az immár hagyományosnak számító startup verseny első helyét a Neorobot egészségügyi […]
startup

És még ez is...