Megalakult a MI Koalíció, egyelőre titok a tagok kiléte

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. A mintegy hetven magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek. Az alapítók szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében – fejtette ki a szakmai vezető. A koalícióhoz további húsz szervezet jelezte csatlakozási szándékát.

(Próbáltuk megérdeklődni az ITM sajtóosztályán, hogy mely szervezetek az alapító tagok: nehéz elképzelni mi titkolni való lehet ebben, de máig nem kaptunk a kérdésünkre választ. A -szerk- megj.)

Next Post

A Balasys mentorálja a K&H inkubáltjait

pén okt 12 , 2018
ShareTweetPinShareÁllítólag akár már 10-12 év múlva megszűnhet az okosotthon elnevezés. Ennek az lehet az oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek. A nemzetközi szinten több száz milliárd dolláros éves növekedést […]

És még ez is...