mínuszos.hu

Még várni kell a nyugat hanyatlására

dollár

A technológiai óriáscégek közül az Apple és a Microsoft maradt a világ két legnagyobb piaci tőkeértékű vállalata július végén.

Az Apple a múlt hónapban a világon elsőként érte el a három trillió dolláros piaci értéket. Ezt az új piacokon való terjeszkedéssel kapcsolatos remények és a mérsékeltebb amerikai kamatemelésekre vonatkozó várakozások tápláltak. Több vállalat jó negyedéves eredményei is feldobtál az általános piaci hangulatot. Erősen zárta a negyedévet Alphabet, a Meta Platforms, az Intel és a chipberendezéseket gyártó Lam Research is. A Facebook-tulajdonosa a Meta piaci kapitalizációja például több mint tíz százalékot nőtt júliusban, köszönhetően a vállalat rózsás bevételi előrejelzésének és a második negyedévben tapasztalt erőteljes reklámbevétel-növekedésnek.

A Microsoft is felülmúlta a Wall Street becsléseit a negyedik negyedéves pénzügyi bevételeire vonatkozóan. A felhőalapú számítástechnikai és irodai szoftverekkel foglalkozó üzletágak növekedésének köszönhető, bár a redmondi társaság részvényeinek árfolyama júliusban 1,4 százalékkal visszaesett, miután a vállalat durva költekezést jelentett be a mesterséges intelligencia szolgáltatások iránti kereslet kielégítésére. Az Apple csütörtökön jelenti be az április-júniusi negyedévre vonatkozó eredményét.

Az amerikai-brit pénzügyi adatszolgáltató, a Refinitiv adatai szerint a nagy és közepes kapitalizációjú amerikai vállalatok 69 százaléka felülmúlta eddig az elemzők második negyedéves eredménybecsléseit, a technológiai szektor pedig e pozitív meglepetések 82 százalékát tette ki.

 

Exit mobile version