Az e-Privacy követelményei nem teljesen újak, számos eleme része volt már az 1995-ös elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelvnek is. Az ismert tervezet alapján az új rendelet alaptétele, hogy az elektronikus kommunikáció során keletkező adatok titkosak és tilos ennek az elvnek a megsértése, vagyis harmadik fél nem zavarhatja meg a magánszemélyek közötti elektronikus kommunikációt. A javaslat ugyanakkor tartalmaz néhány kivételt ezen szabály alól is. Míg az 1995-től életben lévő irányelv csak a hagyományos távközlési szolgáltatásokra vonatkozott, addig az új rendelet már az OTT szolgáltatásokra, azaz olyan szolgáltatásokra, amelyek szélessávú adatátviteli elérésen keresztül jutnak el felhasználóhoz (pl. on-demand tartalomszolgáltatások), is ki fog terjedni, mint például a Skype, a WhatsApp vagy a Facebook Messenger. Ez azt jelenti, hogy az OTT szolgáltatásokat használók egyforma védelmet kapnak az EU-ban, illetve az OTT szolgáltatóknak ugyanazokat a szabályokat kell majd betartaniuk, mint a hagyományos távközlési cégeknek.
Az over-the-top tartalom vagy OTT tartalom a műsorszórás során, széles sávú internetkapcsolat segítségével közzétett olyan mozgóképes és audiótartalmak összességét jelenti, amelyek egy műsorszolgáltatótól érkeznek a felhasználóhoz, és amelyekre az internetszolgáltató nincs befolyással. Az internetszolgáltató csak az adatcsomagok továbbításáért felel, de nem felel a tartalomért és nincs is befolyással arra.