
- Nemzetközi kimutatások szerint az it-biztonsági kiadások tavaly globálisan elérték a 75,4 milliárd dollárt, ez 4,7 százalékos növekedés a 2014-es évhez képest.
- Az IDC szerint az adatok mennyisége 40-50 százalékos mértékű összetett éves növekedést mutat.
- A Gartner Inc. piackutató vállalat adatai szerint 2016 első negyedévében a Huawei 59 százalékkal növelte az eladásait, míg a Samsung eladásai stagnáltak, az Apple eladásai pedig 14 százalékkal csökkentek. A Huawei piaci részesedése így 8,3 százalékra emelkedett a Samsung 23 és az Apple 15 százaléka mögött.
- A 2016-os Verizon Data Breach Investigations Report (adatkiszivárgásokkal kapcsolatos vizsgálatokat elemző jelentés) szerint a cyber bűnözők számos útvonalat használnak a kisvállalatokba való beszivárgásra: például adathalászatot, zsarolóvírusokat (ransomware), és szolgáltatásmegtagadással járó támadásokat. Ezen támadások átlagosan több, mint 35 ezer dolláros költséget jelentenek a kisvállalatok számára (a First Data Market Insight szerint), tehát napjaink cyber támadásai pusztító hatással lehetnek az egyre nagyobb piaci versenyben.
- Az Európai Központi Bank (EKB) tavaly kiadott jelentése másfél milliárd euróra becsüli azt a kárt, amelyet az Európai Gazdasági Térségen belül 2013-ban a hamis banki tranzakciók okoztak.
- Az Infonetics kutatása alapján a 802.11ac vezeték nélküli sztenderd 2017-ig a nagyvállalati piac nyolcvan százalékát le fogja fedni, ami a 2019-es évre akár kilencven százalékig is emelkedhet.
- Az európai vállalkozások mintegy nyolcvan százalékánál legalább egy kibertérben történt már eddig biztonsági incidens, világszinten pedig 38 százalékkal nőtt a biztonsági események száma 2015-ben.
- A PwC tanulmánya szerint a tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) szolgáltatások forgalma Európában.
sze aug 10 , 2016
Csaknem tizenegymilliárd forintos programot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a turisztikai kínálat népszerűsítése és az idegenforgalmi vállalkozások piacra jutásának elősegítése érdekében – közölte az MTÜ az MTI-vel. A Turisztikai Innovációs Marketing Együttműködési Alapprogram (TIMEA) elnevezésű projekt 2,4 milliárd forint magyar költségvetési forrásból és az Európai Unió 8,350 milliárd forintos […]