Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban LIV.

számok

  • A GKI Digital adatai szerint azoknak a magyaroknak száma, akik legalább egyszer már vásároltak interneten, eléri a 3,5 milliót. Ebből 1,8 milliónyian már kerestek fel kuponos oldalt is, ahol regisztráltak, de nem mindegyikük vásárolt.
  • A CyberSeek mérései szerint az Egyesült Államokban 2017-ben több mint 760 ezren dolgoztak információbiztonsági szakértőként, miközben a betöltetlen állások száma elérte a 350 ezret.
  • A Cybersecurity Ventures információbiztonsági kutató és elemző cég becslése alapján 2021-re 3,5 millió betöltetlen információbiztonsági állás lesz világszerte.
  • A világ egyik legnagyobb kiberbiztonsági vezetőket tömörítő szervezete, az ISC jelentése szerint Európában 2022-re 350 ezer új szakemberre lesz szükség az információbiztonság területén.
  • A Profession.hu állásportálon idén januártól júliusig 234 álláshirdetést adtak fel információbiztonsági szakembereknek, 14 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi, és 18 százalékkal többet, mint a két évvel korábbi azonos időszakban.
  • A statisztika szerint jelenleg percenként kilenc új kártékony kód jelenik meg. Ez 2018 januárja és júniusa között összesen közel 2,4 milliónyi új vírust jelentett, ami egyébként jelentősen kevesebb a tavalyinál, hiszen 2017-ben összesen nyolcmillió új kártevőt regisztrált a német G Data víruslaboratóriuma. A 2,4 milliónyi új kártevő rendkívül aktív, a jelenlegi toplistákban szinte kizárólag idén megjelent vírusok szerepelnek. Az aktivitásukat mutatja az is, hogy ezer felhasználóra minden egyes nap közel száz vírustámadás jut.
  • Az elhagyott készülékek és az ezzel járó adatveszteség súlyos terheket róhat a vállalatokra. A Ponemon Institute elemzése szerint 2017-ben a cégeknek átlagosan több mint 3,62 millió dollárjukba kerültek az egyes adatszivárgási esetek. Egy ilyen incidensnél átlagosan 24 089 adattételt veszítettek el, és az egy tételre jutó költség 141 dollár volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az EB erősíteni kívánja a fellépést a félretájékoztatással, az álhírekkel szemben

szo dec 8 , 2018
ShareTweetPinShareHatározottabb fellépést szeretne a félretájékoztatással, az internetes álhírekkel szemben az Európai Bizottság, amely ennek céljából cselekvési tervet és javaslatokat mutatott be. A brüsszeli testület megerősítené az EU külügyi szolgálatának illetékes munkacsoportjait és a szomszédságpolitikai partnerállamokban működő uniós küldöttségeket, lényegesen több szakembert és adatelemző eszközt biztosítva számukra. A szolgálat stratégiai kommunikációs […]

És még ez is...