Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban L.

statisztika

  • Az okos otthonok (smart home) piaca évről évre gyorsan fejlődik, a lakásban vagy házban működő valamennyi rendszert összehangoló, központilag és távolról is irányítható technikai és innovatív megoldások egyre népszerűbbek. Az okos otthonok ötmilliárd forintra becsülhető belföldi piacának növekedési üteme 2017-21 között átlagosan évi 59 százalékos lehet, a 2,6 milliárd eurós európai piac pedig 14,1 milliárd euróra bővülhet 2020-ra.
  • Az elmúlt év folyamán világszinten is kiemelkedő, 34 százalékos növekedési ütemet produkált az e-kereskedelem. 4,6 millió honfitársunk, azaz a felnőtt internetezők 84 százaléka már vásárolt valamelyik e-kereskedőtől. Az online vásárlás a jelentős növekedés ellenére is biztonságos és megbízható, ezt többek között az is alátámasztja, hogy 2017-ben a töredékére esett vissza a fogyasztóvédelmi jogsértést ismételten elkövető webáruházak száma, 2016-ban közel 33 millió darab sikeres megrendelést bonyolítottak le a hazai e-kereskedők a magyar vásárlók nagy megelégedésére és ez a szám idén ismét jelentősen növekedni fog, folyamatosan újabb nagy szereplők lépnek be a magyar piacra.
  • A Gartner szerint a mesterséges intelligencián alapuló technológiák 2020-ra „szinte minden új szoftvertermékben” megtalálhatók lesznek, így a mostani időszak akár döntő jelentőségű lehet a szoftverfejlesztők számára, illetve kulcsfontosságú válaszút a szoftvereket vásárló vállalkozásoknak.
  • A Cisco kutatása szerint 2021-re az otthoni, hálózatra kapcsolt lapostévék több mint fele (56 százalék) 4K-s lesz, jelenleg ez az arány 15 százalék. Más tekintetben is átalakul a televíziózás: a hagyományos, illetve előfizetéses televíziós szolgáltatások helyét fokozatosan átveszik az online és mobil videók, amelyek kábeles és mobilinternetes kapcsolattal is elérhetők.
  • A legfrissebb felmérések szerint 34 százalékkal nőtt (427 Mrd forint) az online kiskereskedelmi forgalom 2017-ben, ami hatalmas meglepetést okozott. Ez a szám ugyanis jócskán felülmúlta a várakozásokat, hiszen ekkora növekedésre 2010 óta nem volt példa.
  • Becslések szerint az online bűnözéssel okozott károk éves szinten elérhetik a 6000 milliárd dollárt 2021-re. A szakértők jóslata szerint a vállalatok 2017 és 2021 között több mint egymilliárd dollárt költenek majd kiberbiztonsági szolgáltatásokra, hogy ellensúlyozzák a növekvő fenyegetéseket.
  • Az Európai Bizottság februárban arról számolt be, hogy a vizsgált platformok a bejelentett illegális tartalmak nagyjából 70 százalékát eltávolították az előző hónapokban. Ez az arány tavaly májusban 59 százalék, a magatartási kódex 2016-os kiadását megelőzően pedig mindössze 28 százalék volt.
  • A statisztikák szerint 2020-ra akár 30 milliárd eszköz kapcsolódhat az internetre. Miközben ezek az eszközök számos kényelmi szolgáltatást nyújtanak a háztartásokban, komoly fenyegetést is jelentenek a felhasználók mindennapi életére.
  • A GKI Digital felmérése szerint az e-kereskedelemben kiemelt időszaknak számító utolsó három hónap a teljes éves költések 36 százalékát adta a tavalyi évben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Informatikai gondok: 14,5 millió forintos büntetést kapott a Kinizsi Bank

pén ápr 20 , 2018
ShareTweetPinShareA jegybank 14,5 millió forint bírságot szabott ki a veszprémi Kinizsi Bankra vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, informatikai és adatszolgáltatási problémák miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB számos hiányosságot talált a pénzintézetnél a vállalatirányítás terén. A bank emellett nem felelt meg teljes körűen a jogszabályoknak az adatszolgáltatás terén, az […]
Forint

És még ez is...