Még egy összefogás gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen

Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ). Az erről szóló együttműködési megállapodást Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány és Edvi Péter, az NGYSZ elnöke írta alá. Edvi beszédében azt hangsúlyozta, a kibertér része lett a mindennapos életnek, amiben nagyon sok veszély leselkedik. Szerinte nem kell sokat keresgélni az interneten, hogy pedofil tartalmakat találjanak. Azt mondta, nem érti, miért nem tesznek többet a bűnüldöző szervek a hasonló oldalak letiltására. Kitért arra is, nagyon furcsának tartja, hogy a gyermekekről minden téren gondoskodnak, a kibertérben mégis magukra hagyják őket.

Az országos rendőrfőkapitány azt mondta: maximálisan igyekeznek lépést tartani a kor kihívásaival. Az ehhez szükséges szervezeti feltételrendszer adott, továbbá sok jogalkotási támogatást is kaptak mind országgyűlési, mind kormányzati szinten. Hangsúlyozta, hogy a magyar rendőrségnek van a térség legnagyobb koncentrált, kifejezetten e célra létrehozott kiberbűnözés elleni egysége. A Készenléti Rendőrséghez tartozó egységben több mint százan dolgoznak – közölte. Ezen felül – nemzetközi együttműködés keretében – olyan kapcsolatrendszert sikerült kialakítaniuk, amely napi szintű kapcsolatot jelent és tényleges fellépésre ad lehetőséget a gyermekek védelmében. A vezérőrnagy leszögezte: Magyarországnak e téren nincs oka szégyenkezni, de megjegyezte, hátra sem szabad dőlni, mert gyorsan változnak a feltételrendszerek. Az országos rendőrfőkapitány azt mondta, a kibertér veszélyessége egyre növekszik, de egyúttal leszögezte: Magyarország felkészült a kiberbűnözés aktuális kihívásainak kezelésére.

Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője fontosnak nevezte az aláírt megállapodást, de arra figyelmeztetet, hogy a felelősség alapvetően a szülőké.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.