Médiapiac: hasít a kínai sárkány

 

Töretlen növekedést mutat és a becslések szerint öt év múlva a 200 milliárd dollárt is meghaladhatja a kínai médiapiac – a legnagyobb szerepet az internetes ágazat játssza majd — írja az MTI. A kelet-ázsiai ország médiaszektora az elmúlt években rendre kétszámjegyű bővülést mutatott, 2010-ben már az 580 milliárd jüanos (89 milliárd dollár) határt is átlépte, amely a 2005-ösnek a több mint kétszerese – vázolja a pekingi Csinghua Egyetem újságíró-iskolájának jelentése. Ez a dinamika a jövőben is fennmarad majd, az ágazatnak évi 12-15 százalékos növekedését reális jósolni – vélik a kutatók, akik kiemelik: az elektronikus média ágazat forgalma már a hagyományos médiáét közelíti, a következő években az utóbbi túlsúlyba kerülése várható. A kínai kutatókhoz hasonló eredményre jutott a múlt hét végén közzétett jelentésében a PricewaterhouseCoopers (PwC) nemzetközi tanácsadó cég, amely szerint az ágazatban a következő öt évben stabil, „exponenciális” bővülés valószínű. A kínai médiapiac nagysága öt év múlva a 200 milliárd dolláros határt is meghaladja majd – állítja a tanulmány. A növekedést javarészt az internetes ágazat fejlődése táplálja majd, a PwC szerint például az internetes hirdetési piac évente átlagosan 21,5 százalékkal nő majd, aránya a teljes iparági bevételeken belül a jelenlegi 32-ről 47,7 százalékra emelkedik majd. A kínai lakosság a becslések szerint mintegy 68 milliárd dollárt költ majd a média és szórakoztatóipar ágazataiban 2017-ben – áll a jelentésben. Kínában az elmúlt év végén 564 millióan kapcsolódtak a világhálóra, az okostelefonon internetezők száma a 330 milliót is meghaladta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megvannak Michelangelo titkos rajzai

csü jún 13 , 2013
ShareTweetPinShare  Mintegy negyven éve ismertek, mégis kevesek látták eddig Michelangelónak a firenzei Szent Lőrinc templom alagsorában rejtett rajzait. A nagyközönség mostantól érintőképernyőn láthatja az alkotásokat a Medici-kápolnában. Rajzolással töltötte az időt 1530 nyarán Michelangelo Buonarroti: papír nélkül egy széndarabbal a falra rajzolt emlékezetből. Régebbi alkotásai részleteit idézte fel és új […]
ZX-81

És még ez is...