Matektehetségeket keres az MTA

Rejtőzködő matektehetségeket keres gimnazisták – konkrétan a kilencedik osztályába járó diákok – között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja.

Az MTA Tantárgy-pedagógiai Programjának támogatott csoportja kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét, és rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni. A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévében megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A foglalkozások egy-egy hétköznap három óráját veszik igénybe.

Az érdeklődő és tehetséges diákok számára a szervezők egy kétéves, az ősszel induló képzési programot ajánlanak, mely az iskolai matematikaoktatás mellett segíthet tehetségük kibontakoztatásában. A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban. A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók A Gondolkodás Öröme Alapítvány oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Leányvállalatába szervezi az informatikát a BKK

pén jan 27 , 2017
ShareTweetPinShareA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) száz százalékos tulajdonában álló gazdasági társaság létrehozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt. (BKÜ) gazdasági, informatikai és humán, illetve az értékesítéssel, az ügyfélszolgálattal kapcsolatos részfeladatokat lát majd el közreműködőként. A „fővárosi közlekedési intézményrendszer továbbfejlesztése” keretében, a városvezetés által tett javaslatot 19 […]

És még ez is...