Másolt autódiagnosztikai szoftverekkel üzletelt… nem kellett volna

autodiagnosztikaEngedély nélkül másolt autódiagnosztikai szoftvereket értékesített az interneten, és ezzel 93 millió forint vagyoni hátrányt okozott 19 jogtulajdonosnak egy férfi, aki ellen a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség emelt vádat – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Mint írják, a szerzői jog különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emeltek vádat a kiskunfélegyházi férfi ellen. A vádirat szerint a férfi 2015-től az elfogásáig, 2019 januárjáig folyamatosan több internetes portálon engedély nélkül többszörözött autódiagnosztikai szoftvereket és eszközöket értékesített. A megrendelések alapján ezeket többnyire postán küldte el, esetenként fel is telepítette a nem jogtiszta, másolt programokat a vevő számítógépére. Országszerte mintegy 120 helyszínen, a vádlott lakásán és a vevőknél tartottak kutatásokat, ezek során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói lefoglalták a jogosulatlanul felhasznált programokat tartalmazó számítógépeket és adathordozókat. A vagyoni hátrány megtérítésére a sértettek polgári jogi igényt jelentettek be, ennek biztosítására a nyomozás során zár alá vették a férfi ingatlanját, személygépkocsiját és a tőle lefoglalt hatmillió forint készpénzt. Az ügyészség a férfira felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a Kiskunfélegyházi Járásbíróságtól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új Nokia okostelefont jelentenek be a hónap végén

pén júl 23 , 2021
ShareTweetPinShareHamarosan új, strapabíró okostelefont harangozott be a Nokia telefonokat gyártó HMD Global. „Legújabb okostelefonunk ellenállóbb és keményebb, mint eddig bármelyik. Kiállja a mindennapok viszontagságait… A Nokia telefonokat olyan technológiával készítjük, hogy azok kiállják az idő próbáját. Fontos, hogy a Nokia rajongók szeressék és megbízzanak készülékeinkben és – a fenntarthatóság jegyében […]
ZX-81

És még ez is...