Mások adataival vásároltak mobiltelefonokat és tévéket kaposvári csalók

Mások adatait felhasználva vásárolt részletre nagy értékű mobiltelefonokat és televíziókat a gyanú szerint két kaposvári család az elmúlt egy évben, a rendőrség az ügyben kilenc ember ellen indított eljárást – közölte a Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője. Markocsányi Gábor Tamás beszámolt arról, hogy az egyik férfi gyanúsított női profillal regisztrálta magát a Facebookon, majd ott férfiakkal ismerkedett. Arra hivatkozva, hogy tudni szeretné, nem fiatalkorúak, rávette őket arra, hogy fotózzák le a személyi igazolványukat és küldjék el neki. Az elkövetők az így tévedésbe ejtett férfiak adataival az ő nevükben, csekély önerő befizetésével egy mobilszolgáltató cég webáruházából rendeltek. Az elektronikus eszközöket úgy vehették át, hogy megvesztegették a futárszolgálat munkatársát, tekintsen el attól, hogy az árukat nem a megrendelőnek kézbesíti. A bűncselekményre akkor derült fény, amikor a webáruház felszólította az ország különböző pontjain élő férfiakat a részletek fizetésére, ők azonban jelezték, hogy nem vásároltak – mondta el a rendőr százados.

Markocsányi elmondta, a rendőrök eljutottak két feltételezett orgazdához, akiknél mintegy húsz, ebből a bűncselekményből származó mobiltelefont és televíziót találtak tízmillió forint értékben. Jelezte, a felderítés még folyik, egyelőre nem tudni, hány ember adataival mennyi árut rendeltek az elkövetők. A rendőrök az ügyben tizennyolc embert állítottak elő, közülük kilencet gyanúsítottak meg szerepüktől függően csalással, vesztegetéssel, vesztegetés elfogadásával és orgazdasággal – jegyezte meg. A rendőrök lefoglalták az egyik orgazda nagy értékű gépkocsiját, biztosítva a sértett kárának megtérülését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Nyilvános aukció lebonyolításáról döntött az OTT-ONE

vas jún 16 , 2019
Megkezdi az OTT-ONE Nyrt. egy nyilvános tranzakció lebonyolítását, amely során a vállalat hárommillió darab saját részvényt kínál majd eladásra, nyilvános aukció keretében. Az aukció idejére a tőzsdei vállalat főrészvényese, az iSRV Szolgáltató Zrt. biztosítja az aukció lebonyolításához szükséges részvényeket az OTT-ONE számára, egy kölcsönszerződés keretében. A kölcsönügyletre vonatkozó szerződést a […]
tőzsde

Friss, ropogós