Máshol így működik az e-jegyrendszer VI.

becs-metroA Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a napokban írta alá a fővárosi elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést. Sorozatunkban az elektronikus jegyrendszer működésének külföldi példáit mutatjuk be.

Ausztriában egyelőre regionális szinten használatos az elektronikus jegyrendszer, eddig a felső-ausztriai Wels és Steyr városában, valamint a karintiai Klagenfurtban. A felmérések szerint ezekben a régiókban a tömegközlekedéssel utazók száma nagyjából tíz százalékkal növekedett a kártya bevezetése óta. Welsben 2001 óta használják az elektronikus csipkártyát, amely átruházható és három euróba (közel 950 forint) kerül. Egy negyven perces útért kártyával 1,6 eurót (csaknem ötszáz forint) kell fizetni, míg nélküle tíz centtel többet. A 2002-ben végzett közvéleménykutatás alapján a csipkártyát használók 91 százaléka szerint a rendszer egyszerű és érthető. A felmérésben megkérdezettek 43 százaléka gyakrabban utazik tömegközlekedési eszközzel, mióta használja a kártyát. Steyrben egy jegy 1,9 euróba (közel 600 forint) kerül, a feltölthető csipkártya 5,5 euróért (mintegy 1700 forint) beszerezhető — írja az MTI.

A bécsi tömegközlekedési vállalat a magas költségek miatt nem tervezi a közeljövőben az elektronikus jegyrendszer bevezetését. Az osztrák fővárosban tömegközlekedők azonban online vagy okostelefonos alkalmazással is tudnak vásárolni jegyeket, amelyek nem átruházhatók. A kilencven percig érvényes mobiltelefonnal megvásárolt jegy ára 2,8 euró, míg a jegykiadó automatáknál 2,2 euróba kerül egy menetjegy. (Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Engem nem izgat az internetadó - a mulatós verzió

csü okt 23 , 2014
ZX-81

És még ez is...