Már tesztelik a Pajzs Minit

tuzoltoMegkezdődött az éles próbaüzeme a Pajzs műveletirányítási rendszer mobil változatának. A Pajzs Mini lényegében a Pajzs bevetésirányítást támogató rendszer „kistestvére”, a szoftver tűzoltógépjárművek fedélzeti számítógépein futtatható változata. A fejlesztés az Európai Unió pályázatán elnyert pénzekből valósult meg, az európai segélyhívószámra épülő Egységes Segélyhívó Rendszer projekt keretein belül.

A szoftver bekapcsolja az úton lévő, vonuló, vagy éppen beavatkozó tűzoltógépjárművek parancsnokait és legénységét a műveletirányítás országos, térinformatikai eszközökkel támogatott rendszerébe. Ez többek között azt jelenti, hogy az úton lévő vagy az egyes kárhelyszíneken oltási és mentési feladatokat végző egységek valós időben láthatják az őket érintő káresemények adatlapját, rajtuk azokat a friss információkat is, amelyeket a műveletirányítási központban vittek fel az információs lapra, miközben az érintett egység a kárhelyszínre tartott vagy már meg is kezdte a munkát.

Láthatják például, hogy mely további szereket indítottak el a helyszínre, illetve hogy hol tartanak éppen az adott járművek. Mindezen információk gyors, online elérése nagy segítséget jelent majd a laktanyán kívül tartózkodó egységek számára. A rendszer lehetővé teszi többek között az állomáshelyén kívül tartózkodó tűzoltógépjárművek közvetlen riasztását, információval való ellátását, továbbá a szer indulásának nyugtázását, a kárhelyszínre érkezés és a visszafordulás pontos idejének megadását. Mindezek fontos és lényeges momentumok a tűzoltósági munkaszervezés, a hatékony riasztás, valamint a járműállomány pillanatnyi helyzetének pontos átlátása szempontjából — írja a langlovagok.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elmaradott népség vagyunk: még mindig boltban vásárolunk

hét máj 4 , 2015
ShareTweetPinShareAnnak ellenére, hogy a magyar vásárlók több mint fele nyitott arra, hogy online vegyen napi fogyasztási cikket, a lakosság 62 százaléka – ami a globális átlagnál egy százalékkal magasabb – fontosnak tartja, hogy élelmiszerboltban szerezze be a szükséges termékeket – derült ki a Nielsen napokban közzétett kutatásából. A magyarok többsége, 52 […]
kosár, kiskereskedelem

És még ez is...