Már nem dolgozik az FBI-nál a politikai elfogultsággal meggyanúsított ügynök

Mátrix ügynökTávozott a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) az az ügynök, akit egy informátor politikai elfogultsággal vádolt.

Értesülések szerint Timothy Thibault különleges ügynök már nem dolgozik a szervezetnél, a hétvégén távozott a szolgálattól. Thibault neve a sajtóban állítólagos politikai elfogultsága miatt merült fel azzal a gyanúval, hogy megpróbált beavatkozni a jelenlegi elnök fia, Hunter Biden ügyében indult nyomozásba. Thibault-t egy július 17-én kelt hivatalos levélben nevezte meg a szenátus jogi bizottságának magas rangú republikánus tagja. Chuck Grassley Christopher Wray FBI-igazgatótól és Merrick Garland legfőbb ügyésztől kért magyarázatot. A szenátor egy informátorra hivatkozva a magas rangú tisztségviselők elfogultságával kapcsolatban kérdezte az FBI vezetőjét és a kormány tagját.

Elhangzott, hogy „Nem Thibault az egyetlen politikailag elfogult ügynök az FBI washingtoni területi irodájánál”, valamint hogy „az FBI a kongresszusnak és az amerikai embereknek is válasszal tartozik”. A múlt héten a Facebook (ma már Meta) alapítója, Mark Zuckerberg élő internetes adásban magyarázta, hogyan korlátozák az FBI nyomására a jelenlegi elnökre, Joe Biden akkori jelöltre nézve kellemetlen információk hozzáférhetőségét a közösségi oldalon néhány héttel a 2020-as elnökválasztás előtt. Az érzékeny információk, levélváltások ukrajnai üzleti kapcsolatokról is, Biden fiának, Hunternek az elhagyott számítógépéről kerültek nyilvánosság elé.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Változások az IVSZ-nél

sze aug 31 , 2022
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) három tagozatának, az informatikai, a telekommunikációs és a nagyvállalati tagozatnak választottak új vezetőket. A szavazások végeredményeként az informatikai tagozat élén Vityi Pétert (Kürt Akadémia) Jakab Roland, az Ericsson Magyarország regionális igazgatója váltja. A telekommunikációs tagozat vezetését Orbán Anita, a Vodafone vállalati kapcsolatokért […]
Orbán Anita Vodafone

És még ez is...