mínuszos.hu

Már megint itt a V4 Future Sports Festival

Immáron második alkalommal rendezik meg a  V4 Future Sports Festivalt, több mint 110 millió forint összdíjazású e-sport rendezvényét. 

Szeptember 21. és 22. között ismét az e-sportoké lesz a főszerep, hiszen újra Budapest ad otthont a V4 országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) e-sporteseményének. Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület (Esportmilla) szervezésében megvalósuló tornán idén 350 000 eurot, átszámítva több mint 110 millió forintot osztanak ki a legjobbak között. (Tavaly 300 millió forint volt az elnyerhető pénzdíj, s bár nem tették közzé, hogy idén mennyibe kerül ez a rongyrázás a magyar polgároknak, de ha az elmúlt évi rendezés kétmilliárdos költségét vesszük alapnak, akkor van némi remény, hogy csak a 2018-as költségvetés harmadába kerül majd a rendezvény. Mindazonáltal nehezen érthető, hogy erre miért is költ egy fillért is a magyar állam. A -szerk- megj.) Újdonság, hogy az idén a szervezők a profi játékosok mellett a helyszínen nevező amatőr versenyzőket is díjazzák: számos népszerű sportszimulátorral (Tekken7, FIFA, NBA, valamint autóverseny játékok) küzdhetnek a húszezer euró összdíjazású versenyeken. A rendezvényre való belépés ingyenes.

Exit mobile version