mínuszos.hu

Már megint digitális csúcstalálkozót szervezett az NGM

Második alkalommal szervezett regionális digitális csúcstalálkozót a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a budapesti Bálnában.

Lepsényi István, a szaktárca gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy míg az első csúcstalálkozón, 2016-ban az autonóm járművekre koncentráltak, addig a mostani kétnapos konferencián a negyedik ipari forradalom hatásai kerültek a középpontba. A konferencián előadást tartott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mellett Mariya Gabriel, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős európai biztos, és voltak még előadók a visegrádi négyeken kívül például Izraelből, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából és Németországból is. Lepsényi elmondta, hogy a konferencián többek között szó volt az intelligens városok fejlődéséről, a kriptovalutákról és a fintechről is.

Exit mobile version