Már majdnem van a honvédségnek kibervédelmi koncepciója

 

Már jóváhagyás alatt áll a Magyar Honvédség (MH) kibervédelmi koncepciója – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter Juhász Ferenc írásbeli kérdésére adott válaszában. Az országgyűlési képviselője azt kérdezte a tárcavezetőtől: “milyen intézkedéseket tett Magyarország kibervédelmének erősítése érdekében”. Hende hangsúlyozta, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Magyar Honvédség kommunikációs és információs rendszereinek védelméért, valamint az ehhez szükséges kibervédelmi képességek kialakításáért és fejlesztéséért felelős. Az informatikai üzemeltetés, az elektronikus információvédelmi szaktevékenységek és a rejtjeltevékenységek komplex rendszerében tartozó kibervédelmi tevékenységek kialakításán – ahogy 2012-ben, úgy 2013-ban is – folyamatosan dolgoznak a HM, a Honvéd Vezérkar és Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat keretei között — olvasható a minisztérium honlapján. A tárca szorosan együttműködik a kibervédelmi téren hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyarországi államigazgatási szervekkel, NATO– és EU-intézményekkel, valamint a NATO és az Európai Unió tagállamaival – tette hozzá Hende.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Csak a bankok negyede tapasztal it-visszaéléseket

sze febr 20 , 2013
  A Deloitte a pénzintézeti szektorra vonatkozó globális információbiztonsági felmérése szerint a vizsgált bankok negyede, a biztosítótársaságok 40 százaléka számolt be arról, hogy informatikai visszaéléseket tapasztalt az elmúlt egy évben. A válaszadók kétharmada állította, hogy a cégüknél az információbiztonság és az üzleti tevékenység összefonódik. A megkérdezettek több mint fele szoros […]

Friss, ropogós