Már csak öt év, és jön a „szupertelefon”

scanner-okostelefonA következő generációs mobiltelefon – amely várhatóan az okostelefon elnevezés mintájára, szupertelefonként (superphone) lesz – már öt év múlva megjelenik, és forradalmasítani fogja az életünket – véli Wang Yanmin, a Huawei régiós fogyasztói üzletágának elnöke. Az elnök szerint a szupertelefon a fizikai valóságot fogja összekötni a virtuális valósággal. Ez azt jelenti, hogy a készülék egy olyan „élő organizmus lesz”, amelyik rögzíteni fogja a viselkedésünket és szokásainkat, valamint meg fogja érteni a preferenciáinkat. A szupertelefon teljesen meg fogja érteni az embert, kölcsönhatásban lesz vele és a környezetével, ezzel gyorsabbá és egyszerűbbé teszi majd az életet.

A Huawei szerint a szupertelefonok a különféle innovációkat, applikációkat sokszoros, multi módon integrálják, egymással kombinálják majd, s ez lesz a legjelentősebb trend az intelligens készülékek jövőbeli világában. A következő generációs, 5G-s szupergyors és teherbíró távközlési hálózatoknak köszönhetően, minden mindennel összeköttetésben áll majd, több eszköz, szenzor, gép kommunikál majd egymással, mint ember emberrel. De az eszköz ugyanakkor az emberhez „simul” majd. A vállalat már mozgósította forrásait annak érdekében, hogy a szupertelefon legfőbb technológiáit kifejleszthesse – tette hozzá a szakember.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Taxisrendelet: az Uber nem hátrál

pén aug 7 , 2015
Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is – derült ki a cég szerdai közleményéből. Fekete Zoltán, az Uber magyarországi ügyvezető igazgatója (Cégadatok szerint Karen Sammis Walker és Axel Martinez jogosult a társaságot képviselni. A -szerk- megj.) a rendelet egyik új […]

És még ez is...