Már csak egy hónap, és annyi a régi mobilok támogatott lecserélésének

1

öreg mobiltelefonokMárcius végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig mintegy százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek.

Az NMHH azt közölte, hogy a Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan teszi ugyanezt. A hálózati átalakítással a szolgáltatók a fogyasztói igényeket jóval hatékonyabban kiszolgáló 4G és 5G fejlesztésének „ágyaznak meg”. Ezt a fejlesztést segíti az NMHH a hamarosan véget érő, mobilkészülékek cseréjét támogató programjával, annak érdekében, hogy a felhasználók továbbra is zavartalanul élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelező applikációkat vagy a navigációs megoldásokat.

„Az elmúlt egy évben a NetreFel! közel százezer embert segített felkészülni erre a technológiai változásra” – idézték a közleményben Vári Pétert, a hatóság főigazgató-helyettesét, aki hozzátette: „az, hogy a lehetőséget kihasználók hatvan százaléka 45 év feletti, azt mutatja, hogy a program különösen nagy segítséget nyújtott az amúgy digitálisan több kihívással küzdő, idősebb korosztályoknak”. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjanak nyújtani, a hatóság a kezdeményezést a 2G-s készülékekre is kiterjesztette, meghosszabbította az igénylés határidejét, megemelte a támogatás összegét, valamint megszüntette a választható telefonokra eredetileg érvényes felső értékhatárt.

„A készülékcsere-támogatási program egy országos lefedettségű, a 3G lekapcsoláshoz jogi, eljárásrendi és informatikai értelemben egyaránt problémamentes működést nyújtó védőhálóként működött, amelynek segítségével a magyar lakosok jelentős kedvezménnyel juthattak az őket hosszútávon kiszolgáló, 4G-képes készülékhez. Így olyan megoldásokat és szolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyek jelentősen javíthatják életminőségüket” — szögezte le Vári a közlemény szerint. Hozzátette, hogy a sikerhez az is hozzájárult, hogy a program kommunikációs eszközei révén a felhasználók széles körében tudatosultak a 3G-hálózatok lekapcsolásával járó kihívások és lehetőségek.

A szolgáltatók – az NMHH módszertani iránymutatása és minőségbiztosítása mellett – a 3G lekapcsolásával érintett összes fogyasztójukat beazonosították, és felkészültek a lehetséges panaszok kezelésére. Mivel az NMHH az elektronikai cikkeket forgalmazó áruházláncokat is bekapcsolta a programba, ezért a független készülékforgalmazók is naprakészen tudták tájékoztatni vevőiket a kezdeményezés kínálta lehetőségekről.


 

One thought on “Már csak egy hónap, és annyi a régi mobilok támogatott lecserélésének

  1. A kedvezményt a szolgáltatók beépítik az árba, így az azt igénybe vevő nem jár jól. Ráadásul a rendszer nem működik, pl. a Yettelnél a mai napon a kereskedő állítólag nem tufta elérni a kedvezmény lekérdező oldalát sem. Esélytelen és drága.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

<strong><span style="background-color: #ff6a00; color: #000000;">Pegasus-botrány: súlyos visszaélések</strong>

sze febr 22 , 2023
ShareTweetPinShareMinden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki Jeroen Lenaers. Az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a magyar hatóságok magyarázatát. A vizsgálóbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban: […]
Jeroen Lenaers és Sophie in 't Veld a sajtótájékoztatón Fotó: Németh Dániel/444

És még ez is...