Már az állam birtokolja a Telenor Magyarország 25 százalékát

A PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az állami tulajdonban lévő Antenna Hungária Zrt.-nek.

A partnerek új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF Csoport 75 és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában. A tájékoztatás szerint a Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját. Az Antenna Hungária stratégiai partnerként egy-egy főt delegál az új holding igazgatóságába és felügyelőbizottságába, valamint egy-egy megfigyelőt a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate igazgatóságába és felügyelőbizottságába. A közlemény idézi Ladislav Bartoniceket, a PPF Csoport távközlési befektetésekért felelős részvénytulajdonosát, aki elmondta: az ügylet megerősíti piaci pozíciójukat ezen az erős versenyt mutató piacon, valamint bizonyítéka annak is, hogy a PPF közepes méretű távközlési cégként hosszú távon elkötelezett a közép-kelet-európai régió iránt. (Szerintünk ez pont az ellenkezőjét bizonyítja, legalábbis Magyarország tekintetében mindenképp. A -szerk- megj.)

A PPF Csoport 2018 júliusában vásárolta meg a Telenor távközlési leányvállalatait Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban és Szerbiában. A PPF Aréna 1 Közép- és Kelet-Európa egyik vezető távközlési csoportja, amely magába foglalja a PPF telekommunikációs érdekeltségeit – a CETIN-t, a cseh O2-t és a Telenor CEE-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az informatikai rendszer hibjából nem lehetett ki és belépni Magyarországra péntek délelőtt

pén nov 1 , 2019
Ismét használhatók a magyarországi határátkelőhelyek, miután megszüntették az informatikai rendszerben keletkezett hibát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A hiba miatt péntek délelőttől átmenetileg szünetelt a ki- és beléptetés a határátkelőhelyeken. A közúti átkelőhelyek közül több helyen alakult ki egy-kétórás várakozás. A tájékoztatás szerint az informatikai rendszer hibája a […]