Már a Vatera sem a régi

VateraA Vaterán csökkent az internetes csalással kapcsolatos esetek száma, a piactéren ezredszázaléknyi mértékű a hatósági közreműködést igénylő esetek száma, évi másfélmilliónyi tranzakcióra mindössze néhány tucat problémás eset jut.

A portál tájékoztatása szerint éves szinten a Vaterán másfélmillió tranzakció valósul meg, 2020-ban 46, 2021-ben 31, 2022-ben pedig 33, főként a megvásárolt árucikk le nem szállítása miatt indult rendőrségi közreműködést igénylő esetet regisztrált a piactér, ráadásul ezek közt jelentős részben egyik évről a másikra elhúzódó esetek is vannak. Ez azt jelenti, hogy a rendőrségi ügyeket eredményező visszaélések aránya évek óta 0,001 százalékos, vagyis egy ezredszázalék körüli szinten áll, és 2023. első négy hónapjának statisztikái is hasonlóan kedvezőek.

A korábbi esetek statisztikái alapján a Vatera.hu-n a csalók leginkább a műszaki cikkek kategórián belül próbálkoznak, leginkább olcsó iPhone-okat, notebookokat, konzolokat eladásra kínálva. Emellett előfordult már visszaélés műtárgyak, illetve drágább LEGO-készletek esetében is, ezek károsultjait a Vatera néhány napon belül kártalanította. Az eredmények annak köszönhetőek, hogy a portál védelmet biztosít a platformján eladó és vásárló felhasználók számára egyaránt a négyszintű Biztonságos Vásárlás Programmal, amely a visszaéléseket figyelő szoftveres algoritmusok, a felhasználói értékelési rendszer és a humán munkatársakkal működő ügyfélszolgálat erőforrásait kombinálja.

A Vatera adatai szerint a piacterén kialakult vitás helyzetek többségét az eladóval/vásárlóval való egyeztetés útján sikerül rendezni, hiszen az eladóknak is érdeke, hogy ne legyenek elégedetlen vásárlók, akik negatív értékelést adhatnának. Ha az eladó és a vevő mégsem tud megegyezni, a Vatera olyan lehetőséget kínál, amely közösségi oldalak piacterein nem érhető el: bruttó ötvenezer forintos összeghatárig megtéríti a platformján vásárolt termékkel kapcsolatos minőségi kifogás által közvetlenül okozott kárt – ha a panaszt a vásárlástól számított kilencven naptári napon belül jelzik az ügyfélszolgálaton. Ha egy vaterás vevő egyáltalán nem jut hozzá az általa már kifizetett termékhez, akkor a programban meghatározott feltételek teljesülése esetén termékenként bruttó 100 ezer forintig téríti meg a kárát a piactér.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pfuj! Mobilt rejtett a testüreg

vas ápr 30 , 2023
Testüregébe rejtett egy mobiltelefont egy fogvatartott a tököli büntetés-végrehajtási intézetben. a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben egy illegális mobiltelefont találtak a felügyelők. A fogvatartott a testüregébe rejtette a tiltott tárgyat. A fogvatartottat fegyelmi eljárásban vonják felelősségre és szabálysértési eljárást is kezdeményeznek ellene. Ezek után a fogvatartottra vonatkozó biztonsági szabályok szigorítása, valamint […]
börtön

És még ez is...