Már a nyomtató is okos: mit tud egy smart nyomtató?

okos nyomtatóOtthon, irodában, osztályteremben – ma már szinte mindenhol szükség van egy nyomtatóra, vagy multifunkciós készülékre. Ahogy minden területen, itt is folyamatosan fejlődik a technológia, így a modern készülékek már számos nagyon hasznos kiegészítő funkcióval elérhetőek. Na de mi mindent tud egy modern nyomtató, és miért érdemes beruházni egy ilyenre? A cikkben körbejártuk a témát.

Mitől okos az okos nyomtató?

A régi idők nyomtatói hűségesen nyomtattak, vagy akár szkenneltek és fénymásoltak is, de azért volt néhány kihívás velük kapcsolatban. Először is – a nem túl kisméretű – eszközt mindenképp a számítógép közelében kellett elhelyezni, hiszen csak kábeles összeköttetéssel lehetett csatlakoztatni a pc-hez.

Ezután jött a telepítés, ami – ha például elvesztettük az illesztőprogramot tartalmazó CD-t -, gyakran hosszú ideig tartó driver keresgélésbe, és frissítések sorozatába csapott át. További nehézséget jelentett, ha több eszközről használtuk volna a berendezést, mert gyakran előfordult, hogy a hálózat számítógépei nem látták azt.

De ez már a múlté!

A modern okos nyomtató típusokhoz vezeték nélkül csatlakozhatunk, könnyedén vezérelhetjük több eszközről és rengeteg extra funkció is elérhető. Lássuk, miért érdemes okos nyomtatót választani.

okos nyomtató

Csatlakozás vezeték nélkül – több rejlik benne, mint gondolnád

Ma már szinte minden háztartásban elérhető az internet és a wi-fi, ezért az okos nyomtatókhoz ezen keresztül is lehet csatlakozni, kábel nélkül. Ennek előnyei egyértelműek: a nyomtatót kényelmesen, a lakás bármely pontjára helyezhetjük, hiszen nem kell többé a számítógép mellett lennie. Ráadásul mi is onnan nyomtathatunk, ahonnan csak szeretnénk – legyen az az ágyunk, a kanapé, vagy akár a terasz egy napsütéses napon. És nem csak a számítógépről, hanem okostelefonról vagy tabletről is.

De a vezeték nélküli nyomtatás előnyei nem állnak meg itt! Bizonyos modellek gyártói ugyanis olyan alkalmazásokat is kínálnak, amik segítségével távolról is lehet csatlakoztatni az otthoni eszközhöz, tehát intézhetjük az ügyeinket a vonatról, egy kávéházból vagy bárhonnan, ahonnan szeretnénk. Hazaérve pedig csak annyi a feladat, hogy összegyűjtjük a kinyomtatott iratokat.

A folyamatot ráadásul meg is fordíthatjuk: egy szkennelni képes nyomtató például el tudja küldeni a beszkennelt iratokat mobiltelefonra vagy egyéb eszközre is.

Nem csak Wi-Fi-n lehet csatlakozni

Szerencsére az okos nyomtatók nem csak wifin képesek csatlakozni, így akkor is lehet használni az eszközt, ha nincs internet kapcsolat. Alternatívaként a legtöbb modell ugyanis kínál bluetooth kapcsolatot is, sőt sok esetben az NFC is elérhető.

okos nyomtató

Mit tud még egy okos nyomtató?

Először is, az okos nyomtatók nagy érintőképernyővel rendelkeznek, amelyek könnyebbé teszik a megfelelő beállítások programozását.

Ezen kívül a legtöbb modell önállóan (tehát számítógépes vagy telefonos) irányítás nélkül is használható. Képes önállóan fénymásolni, sok esetben pedig saját háttértárolóval, vagy pendrive csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, amire lementhetjük, ha szkennelünk valamit. Elérhetőek olyan fejlett modellek is, amelyeken létrehozhatjuk a nyomtatandó dokumentumokat és akár csatlakoztathatunk billentyűzetet is.

A másik nagy előny, hogy az okos nyomtatókhoz a gyártók gyakran rengeteg, ingyenesen letölthető alkalmazást kínálnak, így ezek segítségével hozhatunk létre dokumentumokat, szerkeszthetünk képeket vagy akár egy saját fotóalbumot is készíthetünk.

Érdemes-e okos nyomtatót venni?

Ma már egészen kedvező áron beszerezhetünk okos nyomtatót, így ha nyomtató vásárlásán gondolkodunk, mindenképp érdemes ilyet választani. Természetesen vásárlás előtt gondoljunk át más szempontokat is – milyen gyorsan, mennyire gazdaságosan működik a kiszemelt modell, tudja-e a számunkra megfelelő minőséget, illetve van-e szükségünk szkennelésre, fénymásolásra. Érdemes ezen kívül figyelembe venni, hogy mekkora a kapacitása a nyomtatópatronnak, festékkazettának, és mennyibe kerül majd, ha újat kell vásárolni a készülékbe.

Ha pedig ez megvan, kezdődhet a nyomtatás – bárhonnan, bármikor.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kockázatos és mellékhatásos: csak óvatosan az őssejtterápiával!

hét szept 2 , 2024
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) kutatóinak új tanulmánya szerint az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni, várhatóan éppen olyan szigorúan kell majd mérlegelni a hasznot a kockázattal szemben, mint sok más orvosi beavatkozás esetén. A modern orvostudomány egyik leginkább fejlődő ága a regeneratív gyógyászat, amely olyan […]
őssejtterápia

És még ez is...