mínuszos.hu

Makacsul tagad a Yahoo

A Yahoo állítólag figyelte a levelezéseket az amerikai nemzetbiztonsági szervek kérésére.

A Yahoo titokban figyelte az elektronikus levelezéseket az egyesült Államok belföldi hírszerzése számára. Az információt az amerikai közszolgálati rádió (NPR) közölte. Ebből kiderül, hogy a Yahoo tavaly titokban olyan szoftvert fejlesztett ki, amellyel megfigyelte a levelezőprogramja klienseinek bejövő e-mailjeit, s az információkat továbbította a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA). A megfigyelést az NSA kérésére végezte.

Az információt a Yahoo két volt – meg nem nevezett – munkatársa hozta nyilvánosságra, bár azt állították, hogy a kérés a titkos megfigyelésre nem csak az NSA-tól, hanem a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) is érkezhetett. Több százmilliónyi elektronikus levelet ellenőriztek így. Ráadásul az éppen akkor bejövő – és nem a megőrzött, elraktározott – leveleket figyelték. Az információkatt is valós időben juttatták el az NSA-hez vagy az FBI-hoz. Egyes e-maileket pedig külön elraktároztak, hogy bármikor előhívható legyen a belbiztonságiak számára.

Az Egyesült Államokban egyébként 2008 óta a hírszerző szervek törvényesen kérhetnek amerikai telefontársaságoktól és internetes cégektől adatokat a klienseikről. Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja éppen e kiterjedt titkos megfigyelésekről hozott nyilvánosságra információkat. Ennek nyomán az amerikai hatóságok a magánélet védelmére hivatkozva vissza is fogtak néhány titkos programot.

Cáfolja a Yahoo, hogy titokban figyelte kliensei elektronikus leveleit. Cáfolatukban leszögezik: a szolgáltatásait igénybe vevők leveleinek, vagy adatainak ellenőrzésére vonatkozó minden egyes kormányzati kérést szigorúan mérlegelnek, éppen a kliensek adatainak védelme érdekében. A cég szerint az elektronikus levelek ellenőrzésére szolgáló szoftver nem létezik a Yahoo számítógépes rendszerében. Az NSA és az FBI nem reagált és újságírói megkeresésre sem volt hajlandó kommentálni a híreket.

Exit mobile version