Magyarországon 2030 végére sem lesz elérhető mindenki számára az egy gigabites sávszélesség

Minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára elérhető lesz 2025 végére az egy gigabites sávszélesség, amit 2030 végéig hozzáférhetővé tesznek a háztartások döntő többségénél – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy konferencián. Mint elmondta, Magyarország nemzetközi összevetésben kiemelkedően teljesít a szélessávú lefedettség, illetve a hálózati összekapcsoltság területén. A “Szupergyors internet” programnak köszönhetően szinte minden háztartásban elérhető a 30 megabites sávszélesség. (Azaz még a 30 megabites sávszélesség sem érhető el mindenki számára. A -szerk- megj.) Hozzátette, hogy az EU digitális gazdaság és társadalom indexe (DESI) szerint ugyanakkor jelentős a hazai lemaradás a humán tőke, az alapszintű és fejlett digitális készségek szintjét tekintve, ezen minél gyorsabban változtatni kell. Elmondta: a készülő Nemzeti digitalizációs stratégia egyik fő célja, hogy állami szerepvállalás révén felgyorsuljon és költséghatékonyan valósuljon meg az 5G hálózat kiépítése. A kormány arra törekszik, hogy a nagyvárosokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén mielőbb épüljön ki az 5G hálózat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.