Magyar Telekom: romló eredmények

forintA Magyar Telekom 151,8 milliárd forint konszolidált árbevételt és 11,58 milliárd forint adózott eredményt ért el 2014 második negyedévében, a bevételek 3,3 százalékkal, a nettó profit 5,1 százalékkal marad el a 2013 azonos időszakitól – közölte a telekommunikációs vállalat. A második negyedévben csökkentek mind a vezetékes, mind a mobilhang bevételek, továbbá az energiaszolgáltatásból is kisebb bevétele származott a Magyar Telekomnak. A mostani és a korábbi előrejelzés szerint is a bevételek éves szinten legfeljebb három százalékkal csökkennek az idén, beruházásokra pedig a tavalyival közel azonos összeget, 87 milliárd forintot szán 2014-ben a vállalat a frekvencia akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díj aktiválása nélkül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Négy tanács a kibertámadások elleni védekezéshez IV.

szo aug 9 , 2014
ShareTweetPinShareKorlátozzuk a jogosultságokat! A gyanús tevékenységek figyelése mellett célszerű olyan környezetet teremteni, ahova csak nagyon nehezen tud beépülni egy hacker. Ezt úgy tehetjük meg, ha szigorú szabályokat állítunk fel a hozzáférésekkel kapcsolatban, és gondoskodunk arról, hogy minden alkalmazott csak azokat az adatokat érje el, amelyekre valóban szüksége van. Ilyen szabályozott […]
hacker

És még ez is...