Magyar Telekom: picurka forgalomnövekedés, durván csökkenő nyereségeség

Növekvő árbevétel mellett több mint felére esett a Magyar Telekom eredménye 2017 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

A távközlési szolgáltató konszolidált árbevétele 1,6 százalékkal 140,5 milliárd forintra nőtt, míg a társaság adózott eredménye 54,6 százalékkal 4,8 milliárd forintra mérséklődött, a saját részvényeseire jutó adózott eredmény pedig 4,1 milliárd forint lett, ami csaknem hatvan százalékos visszaesés a 2016. első negyedévi 10,05 milliárd forintos profithoz képest – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 16,5 százalékkal mérséklődött, 38,34 milliárd forint lett. Utóbbi döntő részben 2016 első negyedévében az Infopark (G épület), illetve az Origo értékesítésén realizált egyszeri profit hatását tükrözi.

A működési eredmény a 2016. első negyedévi 20,6 milliárd forintról 12,6 milliárd forintra csökkent az idei első negyedévben. A nettó pénzügyi eredmény 6,05 milliárd forint veszteség lett, míg 2016 első negyedévében 6,6 milliárd forintos veszteséget mutatott. Az egy részvényre jutó nyereség 2,83 forint az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 9,64 forinttal szemben. A szabad cash flow 97,5 százalékkal 250 millió forintra mérséklődött, melynek oka a 2016. első negyedév eredményét 11,3 milliárd forinttal javító egyszeri profit fokozó tételek – az Origo és Infopark G épület eladásának – torzító hatása. A Telekom nettó adósságállománya a 2016. negyedik negyedévi 376,56 milliárd forintról 338,31 milliárd forintra csökkent 2017. március végére, miközben a nettó eladósodottsági ráta 39,3 százalékról 37 százalékra javult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.