mínuszos.hu

Magyar Telekom: hozzuk a számokat

A Magyar Telekom átlag feletti teljesítményt ért el a magyar piacon az év első felében, a növekedés negyedévről negyedévre stabil, minden szegmensben – mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese. Elmondta, hogy a csoport szintű bevételek 7,9 százalékkal 317,3 milliárd forintra emelkedtek az első fél évben, mindez a szolgáltatási bevételek tartós javulásának, valamint a rendszerintegrációs és it-bevételek, illetve a készülékértékesítési bevételek növekedésének köszönhető. Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a társaság hozza a várt számokat, a jelentős piaci változások között is. A magyarországi előfizetéses mobil, szélessávú, és TV ügyfélbázis bővülése folytatódik – tette hozzá. Az osztalékról közölte: a 2018-as év után részvényenként 25 forintos osztalék fizetését tervezik, a 2017-eshez hasonlóan, az osztalékpolitika stabil. Az osztalék változtatására a következő év zárását követően lát lehetőséget gazdasági vezérigazgató-helyettes.

Szabó szerint a távközlési piac komoly változások előtt áll Magyarországon, minden szolgáltató technológiákat integrál. A piacot a mobil adathasználat vezérli, de a vezetékes adathasználatban is jelentős a növekedés. Kitért arra, hogy a roamingot egyre többen használják, az adathasználat bővülése a legjelentősebb. Az idén az első fél évben több mint másfélszer annyit telefonálnak roaming helyzetben az ügyfelek, mint 2017-ben, a roaming adatforgalom pedig a többszörösére nőtt ugyanebben az időszakban. A roaming hang, sms és adatforgalom is emelkedik a nyári hónapokban, de ezek közül is az adatforgalom nő a legnagyobb mértékben – ismertette.

Exit mobile version