mínuszos.hu

Magyar internet: kétharmados többség

ZX-81

 

2013 első negyedévében a felnőtt népességnek valamivel kevesebb mint kétharmada internetezett (61 százalék), vagyis jelenleg Magyarországon alig ötmillióan szoktak a világhálóhoz csatlakozni. Az elmúlt egy évben mintegy félmillióval nőtt a hazai internethasználók száma — áll a Mediameter médiakutató cég felmérésében. Az év első negyedében a felnőttek 57 százaléka írt és olvasott e-maileket, 53 százalékuk használt internetes keresőket, magyar nyelvű híroldalakat pedig 52 százalékuk olvasott. A felmérés szerint ezeket a tevékenységeket mintegy 2-2,5 millió felnőtt szokta rendszeresen végezni, és majdnem még egyszer ennyien vannak azok a felnőttek, akikről ritkábban, de azért alkalmanként ugyanez elmondható. Körülbelül 800 ezren használták 2013 elején a munkájukhoz rendszeresen az internet lehetőségeit, további egymillió magyar pedig alkalmanként tette ezt meg. Az online vásárlással, illetve az internetes banki ügyintézéssel kapcsolatban azonban továbbra is óvatosak a felnőttek, hiszen csak egy-két százezer lakos intézi az ilyen ügyeit rendszeresen az interneten. Online szerencsejátékokkal csak a megkérdezettek öt százaléka szokott játszani, az online fogható rádiók és televíziók adásait is kevesen (kilenc, illetve nyolc százalék) kísérik figyelemmel – írja az MTI.

Exit mobile version