mínuszos.hu

Magyar fiatalok is részt vesznek az EU Fiatal Tudósok Versenyén

gyermektudósMagyarországot a hazai Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első helyezettjei képviselik a 33. EU Fiatal Tudósok Versenyén szeptember 13-18. között a hollandiai Leidenben – közölte a Magyar Innovációs Szövetség.

A közleményben ismertetik, hogy az európai versenyre a helyi országos megmérettetéseken sikeresen szereplők juthatnak ki, az idén 65 ezer fiatal közül több lépcsőben választották ki a döntőbe került 35 ország 132 tanulóját. Az idén három év után újra élőben fogják összemérni tudásukat az EU Fiatal Tudósok Versenyén résztvevők.

A magyar válogatott tagja az újrahasznosítható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kisméretű RNS-ek azonosítására projekttel Kovács Viktória és Tóth Regina, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói, a Rusty eszköz kidolgozásával Kovács Nóra Anna, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulója, valamint az UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz projekttel Barna Benedek László, a Budapesti Szent István Gimnázium tanulója.

A magyar delegációt Ivánka Gábor, a Magyar Fiatal Tudósok Társasága elnöke vezeti a Magyar Innovációs Szövetség megbízásából.


 

Exit mobile version