Magyar egyetemisták nyerték az amerikai szoftverfejlesztő versenyt

Magyar győzelemmel zárult az amerikai nemzetközi jogi-szoftverfejlesztő nemzetközi verseny, a Global Legal Hackathon – közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).

A tájékoztatás szerint a kiberbiztonsági verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 600 csapat részvételével, melyek közül végül csak 14-en juthattak be a New York-i döntőbe. A szakmai zsűri 48 órát adott a csapatoknak egy olyan szoftver kifejlesztésére, amely megváltoztathatja a jogi szektor működését. Az egyetlen európaiként döntőbe jutott magyar csapat tagja volt Bihary Gergely, Lakatos Péter és Elődi Márton mérnök informatikus, Danóczy Bálint közgazdász, Bihary Dániel jogász és Nagy Kristóf dizájner hallgató.

A magyar csapat adatvédelmi alkalmazásuk alapötletét az új adatvédelmi európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta, a fejlesztés segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat. Az alkalmazás a magánemberek mellett a vállalatok számára is használható: a cégek egy központosított felületen nyomon követhetik a beérkező kéréseket és automatikusan válaszolhatnak is. A program a verseny folyamán prototípusként készült el – írják a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nincs mese, a postáknak is digitalizálódniuk kell

szo máj 5 , 2018
A posták sem húzhatják ki magukat a legújabb technológiák kipróbálása, alkalmazása alól – mutattak rá egy nemzetközi postás találkozó előadói. Világszintű trend a levélforgalom folyamatos csökkenése. A levelek száma évről-évre csökkenést mutat Magyarországon is, ugyanakkor ugrásszerűen emelkedik a csomagszállítás iránti igény, ami az e-kereskedelem elmúlt években tapasztalt dinamikus növekedésének köszönhető. […]
posta

És még ez is...