Máder a Frontiránál

Máder Miklós FrontiraMáder Miklós -aki korábban a Magyar Telekom innováció menedzsmentjével foglalkozó vezetője volt-, csatlakozott a Frontirához.

Máder a Frontira csapatát több szerepben, kvantitatív és ultimate senior kutatóként és csapatvezetőként is erősíti. Itteni munkáján kívül az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) startup mentora, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem államvizsga bizottságának tagja. Máder az egyetemen kezdett el az adatvezérelt kommunikáció és az insightok narrációjára szakosodni. 2011-ben szerzett adatelemzésből doktori fokozatot, amit aztán a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkutatási főosztályvezetőjeként kamatoztatott. A Magyar Telekomnál eltöltött 13 éve alatt fejlesztési vezetője volt a ma már több tízezer ügyféllel rendelkező okoswifi rendszernek. „Új kollégánknak rengeteg olyan stratégiai tudás van a tarsolyában, amit meghonosíthat a csapatban. Ezenkívül nagyon jó érzékkel bontja le és építi újjá azokat a működési keretrendszereket, amik a cégek növekedését gátolhatják – felgyorsítva így a szolgáltatások, termékek penetrációját” – jelentette ki Kertész Judit, a Frontira egyik ügyvezetője.

A Frontira idén öt éves. Magyarország mellett dolgoznak ügyfelekkel Európa más országaiból is a telekommunikáció, bank és biztosítás, idegenforgalom vagy energia szektorokban. A 24 fős, közel 272 millió forintos árbevételű cég stratégiai partnere többek között a Mastercardnak, az MVM-nek, a Vodafone-nak és a Szállás.hu-nak.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Beépült a foglalkoztatási gyakorlatba az otthoni munkavégzés

vas szept 18 , 2022
Tartósan beépült az otthoni munkavégzés a vállalatok foglalkoztatási gyakorlatába és a munkavállalók alkalmazási elvárásaiba a müncheni ifo gazdaságkutató intézet 27 országban végzett felmérése alapján. Németországban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak körében a home-office használata a világjárvány után heti átlagosan 1,4 napra csökkent. A szomszédos Franciaországban 1,3, az Egyesült Államokban 1,6, Japánban […]
home office

És még ez is...