mínuszos.hu

Ma még lehet jelentkezni a CanSat műholdépítő versenyre

szputnyikMa még várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük.

A CanSat célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése az űrkutatás és az űripar iránt. A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben. Az ESA előírásai szerint három-hat fős középiskolai csapatok jelentkezését várják, akiket egy vagy két mentor segít a felkészülésben – közölték a szervezők az esemény honlapján. A csapatoknak a verseny során egy kisméretű műholdat kell elkészíteniük. A magyarországi fordulón legjobban teljesítő csapat utazhat ki jövőre a nemzetközi döntőre, melyet az ESA szervez. A CanSat egy valós műhold szimulációja, amely minden olyan rendszerrel rendelkezik, amellyel egy műholdnak rendelkeznie kell. Térfogata megegyezik egy 0,33 literes üdítősdobozéval (innen ered a verseny neve). A kihívás a diákok számára az, hogy ebbe a kis térbe bele tudják tervezni az összes alrendszert, amely megtalálható egy műholdon, így a tápegységet, a szenzorokat és a kommunikációs rendszert is bele kell építeniük.

A versenyen a CanSat műholdakat rakétával juttatják körülbelül ezer méteres magasságba. Itt a hordozóeszközről leválva megkezdik küldetésüket, amely lehet egy tudományos kísérlet vagy egy technológiai demonstráció. A biztonságos landolást követően a csapatok analizálják és prezentálják a gyűjtött adatokat. A versenyről, a jelentkezésről részletes információ a 2023-as CanSat verseny honlapján található. A magyarországi fordulót a Magyar Asztronautikai Társaság szervezi. A szervezők október 26-án 14 órától online tájékoztatót is tartanak az érdeklődők számára – olvasható az Űrvilág űrkutatási hírportálon. Világszerte az 1990-es évek végétől vált népszerűvé a CanSat-építés. Az Európai Űrügynökség (ESA) több mint egy évtizede rendez versenyeket a tagországaiból érkező legtehetségesebb diákcsapatok számára.


 

Exit mobile version