Lövöldözés volt az Energiatudományi Kutatóközpontban, mégsem történt bűncselekmény

ITERA világon elsőként készítettek és lőtték ki az ITER fúziós berendezés védelmét szolgáló hidrogénjég-lövedékeket az Energiatudományi Kutatóközpont (EK) szakemberei.

Az ITER az egyik legnagyobb, nemzetközi összefogással épülő kísérleti fúziós erőmű, amelynek célja a fúziós energiatermelés technológiai megvalósíthatóságának demonstrálása. A közlemény felidézi, hogy az EK csaknem két évvel ezelőtt nyerte el az ITER projekt keretében kiírt pályázatot, melynek célja egy támogató laboratórium építése, valamint a fúziós berendezés biztonságos leállítására szolgáló technológia kidolgozása és tesztelése.

A tájékoztatás szerint az EK Fúziós Plazmafizika Laboratóriumának szakemberei rekordidő alatt tervezték, építették meg és helyezték üzembe a berendezés biztonságos és gyors leállítását szolgáló kísérleti belövőrendszert, amellyel 2021 decembere óta közel 400 kilövést hajtottak végre az EK KFKI Campusán. Az ITER berendezésben a Nap közepén uralkodó hőmérsékletnél forróbbra hevített, nagyjából százmillió Celsius-fokos hidrogénplazma alakul át héliummá, miközben tízszer több energia keletkezik, mint amennyit az anyag fűtéséhez felhasználnak.

A berendezés védelme érdekében a biztonságos és gyors leállítást huszonhét darab belövőeszköz fogja szolgálni, amelyekből a puskagolyó gyorsaságú, -260 °C-os hidrogénjég-lövedék, az úgynevezett pellet apróbb jégdarabokra törve érkezik meg a forró plazmába, lehűtve azt.

A magyar fúziós közösség nagy számban képviseltette magát az idei 32. Symposium on Fusion Technology (SOFT) konferencián. A több mint 580 résztvevővel Dubrovnikban megrendezett eseményen, 19 magyar kutató és mérnök, 17 poszter keretében számolt be eredményeiről. Az EK és ipari partnerei a konferencia kiállításán is nagy sikerrel mutatkoztak be.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Discovery Sports eseményeihez a metaverzumban lehet kapcsolódni

sze nov 2 , 2022
ShareTweetPinShareA Warner Bros. Discovery Sports és az Infinite Reality együttműködése új módot kínál a rajongók számára kedvenc sportáguk élvezetéhez. A többéves megállapodás révén a metavezum területén vezető Infinite Reality mostantól a Discovery Sports Events kizárólagos metaverzum-partnere.  A szervezetek együttműködése a sportközösségek, sportolók és márkák számára biztosít új lehetőségeket, hogy – […]
François Ribeiro, a Discovery Sports Events vezetője

És még ez is...