Lezárult a Nielsen-ügy

GazdasagiVersenyhivatalA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Nielsennel szemben indított eljárásában a televíziós nézettségi adatokat elemző szoftverek piacát vizsgálta a 2012 januárja és 2014 júniusa közötti időszakban. A vizsgálat megállapította, hogy a Nielsen kiszorító hatású kedvezményrendszert alkalmaz adatbázisai és szoftverei értékesítésekor, hiszen a kiegészítő szolgáltatást nyújtó versenytársak még akkor sem tudnak versenyezni a nézettségi adatbázispiac monopolszereplőjének csomagajánlatával, ha adatkezelő szoftvereik egyébként hatékonyan működnek, és a fogyasztói igényeket a Nielsennél jobban kielégítő szolgáltatást nyújtanak. Megállapították továbbá, hogy a szerződésekben megjelenő adatvédelmi kikötésekkel korlátozza az általa előállított televíziós nézettségi adatok elemzését külső, független szoftverrel.

A GVH a Nielsen vállalásai alapján kötelezettségként írta elő, hogy átalakítja adatbázisai szoftverrel együtt történő értékesítésének árkedvezményeit; értékesíti adatbázisait az általa fejlesztett Arianna szoftver nélkül is; külön árat és külön árengedményt alkalmaz mind az adatbázis, mind a szoftver esetében, ha az Arianna szoftverrel együtt értékesíti adatbázisait; csak akkor és annyiban módosítja az Arianna szoftver árát, amennyiben azt a szoftver piaci értékének esetleges változása, illetve a versenyképes árazás indokolja az egyes ügyfélkörökben; feltétel nélkül engedélyezi ügyfeleinek külső szoftverfejlesztő társaságok megbízását az adatbázisok szoftveres kezelésével és feldolgozásával, ha az adatok nem kerülnek át a szoftverfejlesztő birtokába a szoftveres adatkezeléskor; bizonyos feltételek mellett engedélyezi ügyfeleinek, hogy külső szoftverfejlesztő társasággal kezeltessék és dolgoztassák fel az adatbázisok adatait olyan esetekben is, ha az adatok átkerülnek a szoftverfejlesztő birtokába a szoftveres adatkezeléskor.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon készül a karácsonyra a Magyar Telekom

sze dec 2 , 2015
ShareTweetPinShareAmi nélkül nincs karácsony: ez a mottója a Magyar Telekom karácsonyi közösségi aktivitásának, amelyet a világ kedvenc karácsonyi mozija, a Reszkessetek betörők ihletett. Az idén 25 éves Reszkessetek betörők sikító Kevin-arca inspirálta a távközlési társaság marketingeseit. A legendás film ikonikussá vált arckifejezésének utánzására hív a vállalat, a karácsonyi készülődéssel kapcsolatos […]
rémület

És még ez is...