Lezárult a Nemzeti Kiberverseny magyarországi fordulója

A ProDay IT-Biztonsági Konferencia és Expo adott helyet az első Nemzeti Kiberversenynek, aminek során négy csapat mérte össze tudását és kríziskezelő képességeit.

A nyertes csapat tagjai teljes ellátással, térítésmentesen utazhatnak Genfbe, a Cyber 9/12 nemzetközi döntőjére. Az it-biztonsági szakma egyik legjelentősebb rendezvényét hívták életre tavaly, amikor először megszervezték a ProDay konferenciát. Idén a Nemzeti Kiberversenynek is helyet adott, ami utat nyit a fiatal szakmabeliek számára a nemzetközi vizek felé, továbbá Magyarország kiemelkedő helyzetét is előtérbe helyezi ezen a területen.

A hazai döntőt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével szervezték meg. Az négy nyertes diák, illetve felkészítőjük utazását és ellátását a ProDay IT-Biztonsági Konferencia és Expo bevételeiből finanszírozzák, valamint a szervezők biztosítják a nemzetközi versenyen való részvételüket is. A tervezett öt csapat helyett négy vett részt az eseményen, ugyanis az ötödik csapat kívülálló okok miatt kénytelen volt lemondani részvételét.

A nyertes csapat neve defend3R5, tagjai:
Bártfai Fanni (NKE-RTK)
Margitics József (NKE-RTK)
Mészáros István (NKE-RTK)
Molnár Tibor (NKE-RTK)
Csapatvezető, felkészítő Gyaraki Réka (PTE ÁJK DI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Quasimodoval is csodát művelne a Sony új portréobjektívje

sze febr 15 , 2017
ShareTweetPinShareA Sony bemutatott egy új full-frame 85 mm gyújtótávolságú, F1.8 közép-teleobjektívet és egy kompakt rádióvezérelt vakut is A Sony két új objektívet mutatott be 2017. február 7-én a népszerű E-bajonettes, cserélhető objektíves fényképezőgépekhez, köztük a G Master sorozat új zászlóshajóját: az egyedi STF (Smooth Trans Focus) kialakítással rendelkező FE 100 […]

És még ez is...