Lezárult a miskolci laptopkánaán második etapja

hallelujaLezárult a miskolci Digitális Közösség Program második szakasza, amelyben a megyeszékhely járásához tartozó települések lakosai pályázhattak térítésmentes Hewlett-Packard laptopokra, és a használatukhoz kapcsolódó oktatásra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel. A program második fázisában közel 3500-an nyújtották be pályázatukat. A miskolci és a járási pályázatok elbírálása és az eredményhirdetés egyaránt márciusban várható, ezt követően kezdődik az eszközök kiosztása. Az NFM tavaly november 22-én hirdette meg a Digitális Közösség Programot azzal a céllal, hogy jelentősen csökkentse a magyarországi digitális írástudatlanságot. A program első állomásán, Miskolcon tizenhétezer laptopra lehetett pályázni. A miskolciaknak meghirdetett, január 17-én lezárult tenderre mintegy tízezren küldtek be pályázatot laptopok igénylésére. Január végén a programot kiterjesztették a miskolci járás 38 településére is, az ott élők egy hónapon keresztül pályázhattak, ennek a határideje járt most le. A közlemény szerint az első szakaszhoz hasonlóan most is az utolsó napokban érkezett be a jelentkezések csaknem negyven százaléka.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Magyar Telekom: a várakozásoknál is rosszabb negyedéves eredmény

ked márc 4 , 2014
Az elemzői várakozásoknál kisebb negyedik negyedévi eredményről számolt be a Magyar Telekom Nyrt. A társaság 253 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 1,61 milliárd forint vesztesége volt ugyanebben az időszakban. A tavalyi rossz eredmény ellenére sem lehet büszke a most nyilvánosságra hozott számokra a távközlési társaság, […]