Lezárult a Foxpost-felvásárlás

FoxPostA versenyhivatali engedély megszerzését és egyéb feltételek teljesülését követően sikeresen lezárult a Foxpost felvásárlása, így nemzetközi tulajdonossal folytatja tovább sikersztoriját az ismert hazai startup.

A magyar csomagautomata piac meghatározó szereplőjét a Wallis Csoport és a Trueway (korábbi nevén Finext) értékesítette a Csehországban és Szlovákiában piacvezető Packeta Csoportot is tulajdonló nemzetközi befektetői konzorciumnak. Megkapta a versenyhivatali engedélyt, valamint teljesült minden egyéb zárási feltétel, így véglegessé vált az egyik legismertebb hazai startup, a Foxpost felvásárlása. A magyar csomagautomata-szolgáltatót a Packeta Csoportot is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorcium azt követően vásárolta meg, hogy a Wallis Csoport, a Trueway, valamint az alapítók döntöttek az értékesítéséről. A folyamat során az eladók tranzakciós tanácsadója a Heal Partners, jogi tanácsadója pedig a Forgó, Damjanovic és Társai Ügyvédi Iroda volt.

A 2014-ben 62 automatával indult Foxpost egy igazi magyar startup-sikersztori, amelyet a hazai magánbefektetői piac két meghatározó szereplője segített tőkével és menedzsment tapasztalatokkal. A Wallis Csoport és a Trueway támogatásával a vállalat így az elmúlt években a hazai csomagautomata-piac meghatározó szereplőjévé vált. Ma már több mint 1200 automatával rendelkezik országszerte, több ezer kereskedelmi partnere van, és 2023-ban közel tízmillió csomagot kézbesített. A mostani tulajdonosváltás támogatja a Foxpost növekedési tervét, melynek célja, hogy a felhasználók egyre nagyobb számban vegyék igénybe folyamatosan fejlődő szolgáltatásokat. Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. vezérigazgatója és társalapítója a tranzakció zárása kapcsán elmondta, hogy a Wallis és a Trueway elkötelezett szerepvállalását követően az új, nemzetközi tulajdonosi háttér tovább támogatja növekedési terveiket, melyek célja, hogy a korábbinál is dinamikusabban bővüljön a szolgáltatásaikat igénybe vevő felhasználók köre.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nvidia Q2: Gyönyőrűek a számok

pén aug 30 , 2024
Nagyot nőtt az Nvidia adózott eredménye és bevétele a második pénzügyi negyedévében, és kedvező előrejelzést közölt a folyó negyedévre is. A mesterséges intelligencia-technológiák népszerűsége miatt az elmúlt két évben meredeken drágult a cég árfolyama, a negyedéves eredményismertetés után azonban csökkenni kezdett a részvény ára az elemzők szerint azért, mert lassult […]
Nvidia

És még ez is...