mínuszos.hu

Letöltendő börtönbüntetés gyűlöletkeltő internetes bejegyzések miatt

Németországban másfél éves letöltendő szabadságvesztésre ítéltek hétfőn egy férfit, amiért menekültek, külföldiek és zsidók ellen uszított egy közösségi oldalon.

A würzburgi tartományi bíróság szóvivője a ZDF országos köztelevízió jelentése szerint hangsúlyozta: a jogerős ítélet meghozatalánál figyelembe vették, hogy országszerte tapasztalható a gyűlölködés erősödése az interneten. A téma az igazságszolgáltatás mellett a nagypolitikát is foglalkoztatja. Volker Kauder frakcióvezető a napokban felvetette az uszításnak teret biztosító internetes vállalkozások szankcionálását. A politikus a Der Spiegel című hírmagazin hét végén megjelent számában közölt interjúban elmondta: akár ötvenezer eurós pénzbüntetést is lehetségesnek tart abban az esetben, ha az adott portál, fórum üzemeltetője egy héten belül nem távolítja el a bejelentett jogsértő tartalmat. Azt is mérlegelik, hogy kötelezzék-e a közösségi portálokat arra, hogy fizessenek kártérítést a gyűlölködés áldozatainak.

Az interneten folytatott uszítás miatt júliusban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) irányításával szövetségi és tartományi hatóságok összehangolt, országos akciót hajtottak végre, 14 tartományban nagyjából hatvan gyanúsítottnál tartottak házkutatást. Az volt az első razzia az internetes gyűlöletkeltéssel kapcsolatban. Holger Münch, a BKA elnöke az akcióról tájékoztató közleményben kiemelte: az interneten elkövetett szélsőjobboldali indíttatású gyűlölet-bűncselekmények száma az „európai menekülthelyzet” révén is jelentősen emelkedik, és a menekültszállások elleni támadások „gyakran a közösségi portálokon kezdődő radikalizálódás eredményei”. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter hozzátette: nem létezhetnek „törvényen kívüli területek”, a német társadalom alapját jelentő erkölcsi előírásokat „offline és online is” tiszteletben kell tartani.

Exit mobile version