Letartóztatások a szabálytalan OKJ-vizsgáztatás ügyében

Központi Nyomozó FőügyészségÖt embert gyanúsítottak meg a nyomozó ügyészek, mert szabálytalan vizsgáztatással több millió forint kenőpénzhez jutottak – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a korábban egy megyei kormányhivatal osztályvezetőjeként dolgozó kormánytisztviselő és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzések adatait tároló elektronikus rendszert létrehozó és kizárólagos rendszergazdaként üzemeltető informatikus átalakította a rendszer működését. Ez alapján az egyes – Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmai – vizsgák a rendszer felhasználói felületén nem jelentek meg, csak az általuk és velük együttműködő személyek számára látható “titkos felületre” kerültek. Így a vizsgabizottság tagjainak elsődleges kijelölésére feljogosított, területileg illetékes szakmai és gazdasági kamarák nem értesülhettek ezekről a vizsgákról, emiatt vizsgabiztosokat sem tudtak kijelölni. A gyanúsított kormánytisztviselőnek így volt lehetősége egyes vizsgáknál vizsgabizottsági tagok kijelölésére, és így elérte, hogy a vizsgára a jogszabályi előírásokat megszegve bejelentettek sikeres vizsgákat tegyenek. A szabálytalanul lebonyolított sikeres vizsgák ellenértékeként 2019 őszétől a kormánytisztviselő és felesége által irányított, vizsgára felkészítő tanfolyamokat és vizsgáztatást szervező gazdasági társaságok több mint húsz vizsgázótól – esetenként 150 ezer és 440 ezer forint közötti pénzbeli juttatást kaptak.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Öt embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük három őrizetét rendelték el, két gyanúsított esetében letartóztatásukat indítványozták – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.