Legyünk fokozottan óvatosak_ Hogyan (ne) posztoljunk a munkahelyünkről II.

rendszergazdaGyakran posztol a közösségi médiában a munkájáról, a főnökéről vagy a kollégáiról? Gondolja át, mielőtt túl sok információt osztana meg – a kevesebb néha több, figyelmeztetnek az ESET szakértői.

Legyünk fokozottan óvatosak, ha magáncélra használjuk a céges eszközeinket

A vállalati eszközökön a munkáltatók gyakran engedélyezik a magánjellegű használatot is. Azonban ez nem jelenti azt, hogy azt csinálhatunk a munkaeszközökkel, amit akarunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a vállalat rendszergazdáinak felügyelete alatt állnak és a vállalati hálózatra vannak rácsatlakozva, úgyhogy könnyedén ellenőrizhetik a tevékenységünket. A munkaeszközök biztonságáért elsősorban a vállalat és az it-csapat felel. Ez azt jelenti, hogy a legjobb kiberbiztonsági gyakorlatokat kell bevezetniük, megbízható biztonsági megoldásokat kell alkalmazniuk, és megfelelő védelmi, megelőzési stratégiával kell rendelkezniük. Azonban nekünk, munkavállalóknak is tennünk kell a kibertámadások elkerülése érdekében. Többek között rendszeresen frissítenünk kell az eszközeinket, valamint ismernünk kell a népszerű közösségi médiaplatformokon, például a Facebookon vagy az Instagramon előforduló leggyakoribb átveréseket. Ha áldozatul esünk egy adathalász kísérletnek vagy rákattintunk egy ártalmas linkre, az egész vállalati rendszert kitesszük a zsarolóvírusok, kémprogramok vagy más típusú kártevők támadásainak. A legjobb esetben ezért figyelmeztetést kapunk, legrosszabb esetben pedig akár ki is rúghatnak.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Orosz agresszió: a Talk-A-Bot ingyenessé tette a kommunikációs megoldását

hét febr 28 , 2022
Az ukrajnai események hatására, a Talk-A-Bot Kft. ingyenessé tette CHEQ nevű vállalati kommunikációs megoldását. A munkavállalók és munkáltatók közötti azonnali kapcsolatot biztosító platform az azt igénylő, ukrán munkavállalókkal dolgozó cégek számára csütörtöktől hatvan napig ingyenesen használható – közölte a cég. A magyar startup legutóbb 2020 elején, a Covid-járvány miatt döntött […]
Talk-A-Bot

És még ez is...