Légy óvatos! Új kibercsalás terjed

hacker

hackerÚjfajta kibercsalás terjed a világhálón, a bűnözők rejtett előfizetéssel rövidíthetik meg a vevőket.

Weboldalakon terjedő előfizetői csapdákra figyelmeztet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Több tízezer forint kár is érheti a fogyasztókat, ha a világhálón terjedő online előfizetői csapdák áldozatává válnak. A NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ezért az idei évben kiemelten ellenőrzik az online térben megjelenő előfizetői csapdákat, ugyanakkor a fogyasztói tudatosságra is felhívták a figyelmet, ami a megelőzés szempontjából fontos.

Az NKFH-hoz és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalokhoz több olyan jelzés érkezett az utóbbi időben, amely alapján új típusú online csalás terjed. Ezen oldalakon jellemzően rendkívül kedvező áron kínálnak termékeket vagy szolgáltatásokat, ugyanakkor nem, vagy csak rejtett helyen tájékoztatják arról a vásárlókat, hogy a tranzakcióval együtt jár a későbbiekben folyamatosan ismétlődő fizetési kötelezettség is. Így a fogyasztók hetekkel később szembesülnek csak azzal, hogy a megadott bankkártya adataik alapján akár több tízezer forint is levonásra kerül a számlájukról folyamatosan.

Az ellenszer: fogyasztói tudatosság

Az első, szándékolt és jóváhagyott fizetést követően ezekben az esetekben a díjterhelések addig is folytatódhatnak, amíg a fogyasztó le nem mondja a szolgáltatást. Ezért az NKFH kifejezetten javasolja, hogy rendszeresen tekintsük át a bankkártya tranzakcióinkat és a banki számlatörténetet, amelynek alapján fény derülhet az online csalásra. Az NKFH arra szólít fel, hogy aki ilyet tapasztal, haladéktalanul jelentse be számlavezető bankjánál az esetet, kérje a letiltást, illetve az úgynevezett chargeback eljárást, amely alapján a kifizetett összeg a kártyatársaság szabályzatától függően visszakerülhet a számlájára.

Ugyanakkor a fogyasztói tudatosságnak és a megelőzésnek is kiemelt szerepe van: fontos, hogy a vásárlást megelőzően nézzünk alaposan utána a weboldalnak, gyanakodjunk, ha kirívóan alacsony áron értékesít a webáruház, keressünk a világhálón fogyasztói véleményeket és értékeléseket, olvassuk el az általános szerződési feltételeket, elkerülve a súlyos anyagi terhekkel járó átveréseket – javasolja a hatóság. Az idei évben az NKFH célzottan is vizsgálja az online értékesítést átfogó ellenőrzése során, hogy a termékek vagy a szolgáltatások értékesítése kapcsán a vállalkozások alkalmaznak-e megtévesztő, tisztességtelen gyakorlatokat rejtett előfizetési csapdák formájában – fűzték hozzá a közleményben.

English summary
A new type of cyber fraud is spreading online, where criminals can deceive customers with hidden subscriptions. The National Trade and Consumer Protection Authority (NKFH) warns against subscription traps on websites, which can cause tens of thousands of forints in damages. The NKFH and government offices under its professional guidance are therefore focusing on controlling online subscription traps this year. Consumers are advised to regularly review bank card transactions and report any suspicious activity to their bank. Consumer awareness and prevention are also crucial: thoroughly research websites before making purchases, be wary of unusually low prices, seek consumer reviews, and carefully read terms and conditions.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!