mínuszos.hu

Légy észnél, ha a rendőrség banki adatokat kér

AnyDeskBankszámla-, illetve a bankkártyaadatok megszerzésére specializálódott, magukat rendőrnek kiadó csalókat fogtak el Tiszavasváriban.

Egy hete tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról. Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettnek telefonon azt mondta, hogy feltörték a számláját. Az ijedt áldozat a csaló kérdésére elmondta, melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel a sértettet. A bűnözők rávették az áldozatot, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az sms-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak és megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tájékoztatása szerint a szolgálat speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói két helyszínen „ütöttek rajta” a gyanúsítottakon. A „strómanbankszámlát” használó 46 éves nőt és társát, egy 67 éves férfit a nyomozók összehangolt akcióban fogták el. Az ingatlanjaikban tartott kutatáskor megtalálták a bűncselekmény elkövetéséhez használt mobiltelefonokat, készpénzt és banki dokumentumokat. Az eljárás eredményeként a sértett bankszámlájáról leemelt összeg jelentős részét sikerült zárolni. Közölték, a két gyanúsított ellen pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az NVSZ arra figyelmeztet: legyen gyanús, ha a rendőrség nevében telefonon felhívják és a bankszámla feltörésére hivatkozva banki adatokat kérnek. Fontos tudni, hogy a bankok soha nem kérik a saját hivatalos alkalmazásuk mellé egy külön alkalmazás letöltését a telefonra.


 

Exit mobile version