A kaposvári rendőrök 2014. július 23-án 12 óra 10 perc körül egy helyi áruházban egy sárbogárdi és egy bicskei lakost ellenőriztek. A két férfit a biztonsági szolgálat munkatársai érték tetten, amint éppen két mobiltelefont tulajdonítottak el úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközt lefeszítették, majd a pénztártól a készülékek kifizetése nélkül távoztak. Az egyenruhások a 25 éves B. Istvánt, valamint a 41 éves M. Imrét elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és őket gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a két férfi előzetes letartóztatását — írja a police.hu.
Next Post
Microsoft, Magyar Telekom, elbocsátások: a kormány segítene, de mérlegel
pén júl 25 , 2014
A Microsoft és a Magyar Telekom létszámleépítéseivel kapcsolatban a kormány minden olyan eszköz alkalmazását megvizsgálja, amely enyhítheti az elbocsátások negatív hatásait. A kabinet célja, hogy gyors és szakszerű segítséget nyújtson az érintett munkavállalóknak szükség szerint európai uniós és magyarországi „gyorsreagálású válságkezelési források” bevonásával – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az […]

És még ez is...
-
2012. november 11.
Felfüggesztett a vatikáni informatikusnak
-
2012. augusztus 13.
Egyre több hamis felhasználója van a Facebooknak
-
2012. május 28.
A neten uszítanak a külföldiek ellen
-
2012. április 6.
Minden a Loire menti kastélyokról az interneten
-
2012. április 8.
A technika szörnyeteggé teszi az embereket
-
2012. február 6.
A netre feltett fotó buktatott le egy orvvadászt