mínuszos.hu

Lebukott: csak simlis volt, szende nem

ZX-81

Egy év börtönre ítéltek egy magyar nőt internetes csalásért az Egyesült Államokban – tudatta az FBI nyomán az MTI. Az 55 éves, budapesti nő egy olyan nemzetközi bűnszövetkezet tagja volt, amely az USÁ-ban internetes oldalak révén elhitette áldozataival, hogy autót, teherautót és lakókocsit ad el, majd pedig bezsebelte a kicsalt pénzt, járművel azonban nem szolgált. A banda legalább 350 ezer dollárt – 77 millió forint – csalt ki „vevőitől”. Üzelmeiket idén február végétől májusig folytatták, amikor lebuktak. Áldozataik többsége észak-amerikai volt. A magyar nőt bankcsalásra való szövetkezésben, elektronikus eszközzel, továbbá hamis útlevéllel és hamis jogosítvánnyal elkövetett csalással vádolták. A börtönbüntetés mellett 355 ezer 107 dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a bíróság a póruljárt szélhámost, azaz az egész banda kártevését a nyakába varrták.

Exit mobile version