Lebukott a mobiltelefon-lopás „Bonnie és Clyde-ja”

Bonnie-ClydeLopás miatt bíróság elé állította a Salgótarjáni Járási Ügyészség azt a 26 éves, Nógrád megyei férfit és 36 éves nőt, akik egy áruházból egy órán belül két mobiltelefont loptak el. A férfi 2015. szeptember 3-án, délután negyed kettő körül egy, a megyeszékhelyen található hipermarketből ellopott egy érintőképernyős mobiltelefont. A telefont a polcról vette le, majd a ruházati részlegen azt egy nadrágba rejtve a próbafülkébe ment. Itt lefeszítette a mobilt védő műanyag tokot, abból a telefont kivette és fizetés nélkül távozott az áruházból. Az áruház parkolójában a lopott telefont megmutatta a másik vádlottnak azzal, hogy könnyű volt ellopni, ezért megpróbál még egyet szerezni.

Ezt követően már mind a ketten visszamentek az áruházba és az előbbihez hasonló módon eltulajdonítottak egy ugyanolyan mobiltelefont és megpróbáltak fizetés nélkül távozni. Mikor azonban a pénztárt elhagyták, a biztonsági őrök feltartóztatták őket. A vádlottaktól a 39 990 forint árú telefont lefoglalták. A korábban ellopott mobiltelefon árát, mivel annak kijelzője eltörött, a férfi elkövető megfizette. A bíróság a vádirat szerint állapította meg a vádlottak bűnösségét. A férfit 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a másik vádlottal szemben intézkedést alkalmazott, őt egy évre próbára bocsátotta. Az ítélet a tárgyalás napján jogerőre emelkedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Waski, valódi kártevésre képes vírus az élen

hét okt 26 , 2015
Az ESET 2015 szeptemberi vírustoplistájában a listavezető helyen nem volt változás, viszont dobogós helyre került egy újonc a Win32/Adware.Mobogenie kártevő. Ez trójai alkalmazás pc-n futó, de androidos eszközök menedzselését végző programnak álcázza magát. Telepítése után azonban a felhasználó tudta és beleegyezése nélkül különféle kéretlen reklámokat tölt le és jelenít meg. […]
vírus

És még ez is...