Leállt az internet, megbénult az Egyiptomi gazdaság

egyiptomMegbénította az egyiptomi gazdaság jelentős területeit kedden az internet rövid kiesése, amely mögött Átef Helmi kommunikációs és informatikai ügyekért felelős miniszter szabotázsakciót sejt – adta hírül helyi sajtóforrásokra hivatkozva az MTI.

A kimaradást tűz okozta, amely a reggeli órákban megszakította az északi Alexandria városon áthaladó egyik fő telekommunikációs kábelen áramló adatforgalmat. Az internet-szolgáltatás ország szerte lelassult, a főváros körüli régió jelentős részén pedig teljesen leállt, amit csak a délutáni órákra tudtak teljesen helyreállítani.

Hamdín Abdel-Azím, a Szadat Egyetem közigazgatási karának volt elnöke szerint annak ellenére, hogy a forgalom alig több mint fél órára szakadt meg, a károk a milliárd dollárt is elérhetik. A gazdasági szakember a Bawwábat el-Káhira internetes hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a kimaradás az országban folyó összes pénzügyi tranzakcióra kihagyott, s ennek legfőképpen a bankok, a biztosítótársaságok, és nem utolsó sorban a kairói tőzsde látta kárát. A nemzetközi piaccal megszakadt kapcsolat Abdel-Azím szerint különösen súlyos anyagi következményekkel jár.

Lehet, hogy csak elbénázták a megfigyelőrendszer üzembehelyezését?
A Twitter közösségi portálon a hozzászólók közül sokan összefüggést látnak a keddi zűrzavar és az al-Vatan című újság által vasárnap kiszivárogtatott hír között, miszerint a belügyminisztérium egy átfogó internetes megfigyelőrendszer fejlesztését tervezi. A közösségi oldalak mélyreható átvizsgálására Mohamed Ibráhim belügyminiszter szerint azt a célt szolgálná, hogy kiszűrjék és “azonosítsák azokat, akik veszélyt lejelentetnek a nemzetbiztonságra.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Zombi nagyhatalom lett India

csü jún 5 , 2014
A Cyberoam friss, negyedéves jelentésében összegyűjtötték a legtöbb spamet kibocsátó országokat. E szerint Spanyolország áll az első helyen kilenc százalékos “teljesítménnyel”, majd az USA és Argentína következik egyaránt hét-hét százalékkal. Érdekes módon hiányzik a listáról Oroszország és Kína, amelyek korábban e téren is nagyhatalmak voltak. Ezzel szemben főképp nyugat-európai országokat […]

Friss, ropogós