Leállította internetes szolgáltatásait Kínában a Yahoo

YahooLeállította internetes szolgáltatásait Kínában a Yahoo. A kaliforniai székhelyű vállalat a hétvégén, a weboldalán tett közzé közleményt arról, hogy november 1-étől a szolgáltatásai nem lesznek többé elérhetők Kína szárazföldi részén. A lépés indokáról egyelőre nem közöltek részleteket. A Yahoo 1999 óta volt jelen Kínában, ám mozgástere azóta fokozatosan szűkült a kínai piacon. A hír- és közösségi szolgáltatásait a cég már 2013 szeptemberében felfüggesztette az internetet szigorúan cenzúrázó ázsiai országban, ahonnan fizikailag 2015 márciusában vonult ki, amikor bezárta utolsó, Pekingben működő kutatás-fejlesztési központját. A Yahoo szolgáltatásainak felfüggesztése egybeesett Kína új, személyes adatok védelmét célzó törvényének hatályba lépésével, melyet a lap szerint a világ egyik legszigorúbb adatvédelmi jogszabályának tartanak.

Október közepén a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata jelentette be, hogy leállítja tevékenységét Kínában. A LinkedIn 2014 óta volt jelen a kínai interneten, ahol a vállalat közlése szerint több mint 54 millió követővel rendelkezett. A portál egyike volt az utolsó, jelentősebb amerikai közösségi médiavállalatoknak, amelyeknek a működését még engedélyezték Kínában. A Facebook, a Google, a Twitter és a Youtube például már évek óta nem elérhető a kínai interneten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Drónfelderítő rendszere is lesz a 4iG-nek

pén nov 5 , 2021
Pilóta nélküli eszközök felderítésére alkalmas komplex szenzorrendszert fejlesztett ki 2,8 milliárd forintból az Antenna Hungária Zrt. (AH) által vezetett konzorcium, amely 1,9 milliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el – közölte az AH. A fejlesztés során létrehoztak egy működő műszaki mintarendszert, amely számos elemében prototípus szintű […]
radar