
Szomorúnak tűnik, mégis jó hír az interneten vásárlóknak, hogy leáll az Internetes Károsultak (IK) oldala a Facebookon. Mint Bai László IK alapítója írja, az oldal bezárásának több oka is van, Egyrészt az elmúlt évekhez képest a károsultak száma jelentősen visszaesett ami nagyon pozitív. A visszaesés annak köszönhető, hogy az oldalon a felhívások megjelenésekor a károsultak hamar egymásra találtak és feljelentést is tettek, így a csalókat gyorsan el tudta fogni a rendőrségi. További pozitívum, hogy a rendőrség folyamatosan fejleszti a rendszerét és így az ügy előadói és a nyomozók sokkal hatékonyabbak tudtak tevékenykedni, mint korábban. Bai felidézi, hogy míg 2013 kezdetén napi több mint negyven bejelentés érkezett az oldalra és az esetek több mint a felét oldotta meg a hatóság, addig ma hetente csak öt károsult jelenti csalást, amelyekből hármat-négyet biztos hogy megold a rendőrség. Még olyanok is kézre kerülnek, akik éveken keresztül csaltak.